Rendszerüzenet

Megújulva ápolják a hagyományokat

Új köntösben fogadja a tanulókat az idén 40 éves nyírbátori Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda, ugyanis az intézmény átfogó felújításon esett át. A korszerűsített épületet és vadonatúj udvart 2024. május 16-án adták át számolt be a szon.hu.

Az ünnepség kezdetén Fazakas Ferenc Sándor, a fenntartó Nyírbátori Református Egyházközség lelkésze köszöntötte a jelenlévőket, bevezető gondolatait követően a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke végzett igei szolgálatot. Fekete Károly a korinthusbeliekhez írt első levél hatodik fejezete alapján azt emelte ki, hogy az emberi test Isten temploma, ezt szolgálhatja az iskola udvarán a felújítással párhuzamosan kialakított sportpálya, játszópark és kondipark, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a testről való gondolkodás során józanságra van szükség. Úgy fogalmazott: az ókori görög filozófia egyrészt a szellem istenítése mellett azt gondolta, hogy a testtel azt teszünk, amit akarunk, másrészt bálványozta is azt az emberi szépségideál, a művészi értékké emelés révén. „Ezzel szemben Pál azt írja, hogy a test a Szentlélek temploma. Mindenki tudja, hogy a templomban nem lehet bármit megtenni, megvannak a szabályok, és ugyanígy a testtel sem lehet akármit művelni. Istennek terve van testünkkel, az számára elkülönített, ezért nem fogadható el semmilyen bántás, agresszió, családi erőszak. A test Isten védelme alatt áll” – jelentette ki Fekete Károly.

Az alkalmon jelen volt a Nyírségi Egyházmegye esperese is. Gaál Sándor azt hangsúlyozta, hogy a Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda falai közt minőségi munka folyik, a felújítást követően pedig a körülmények is méltók ehhez a színvonalhoz. „Az egyházmegye felelős vezetőjeként el kell mondanom, hogy vannak még olyan egyházközségek és intézmények, ahol a minőségi munka szintén infrastruktúrafejlesztésért kiált. Bízunk abban, hogy a nyírbátoriak örömét más gyülekezetek és intézmények is átélhetik majd” – fogalmazott Gaál Sándor.

A fejlesztést támogatta a kormány is. Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a jelenlévőknek elmondta, hogy a kereszténység a magyarság megtartó ereje. „Anno, a történelem viharában többször is megóvta Magyarországot a hit, és manapság is támaszkodhatunk erre. A kereszténység olyan normákat ad, melyek a társadalmi együttélés alapját is képezik” – fogalmazott.

Felszólalt még Simon Miklós országgyűlési képviselő, Báthori Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István múzeum igazgatója és Máté Antal, Nyírbátor polgármestere is.

Zárásként Sivadóné Cselenyák Dóra, az intézmény főigazgatója kiemelte: a Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda hosszú utat járt be az elmúlt 12 évben. „Amióta az egyházközség működteti az intézményt, folyamatosak voltak a fejlesztések, szinte minden esztendő tartogatott valamilyen újdonságot. Néhány év elteltével megújult a tornatermünk, majd az energetikai korszerűsítés és belső felújítás sem váratott sokat magára, 2022 őszén pedig két informatikai szaktanteremmel gazdagodtunk. Az iskolaudvart és a főzőkonyhát is korszerűsítettük, új sportpályát is kialakítottunk. A környezet parkosítása kellemes külsőt ad az intézményünknek, ami az idén napelemekkel is gazdagodott, fenntarthatóbbá téve ezzel a működést” – tette hozzá a főigazgató.

Az ünnepségen Ahány csillag van az égen, annyi áldást adtál nékem, Istenem címmel az iskola diákjai adtak műsort.

A szon.hu fotói itt megtekinthetők: https://www.szon.hu/galeria/ovodaatadas


Forrás: Miklós István (szon.hu) / Horváth Zoltán