Rendszerüzenet

Pünkösd lángja

Pünkösd lángja

„Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel." (ApCsel 2,3-4a)
Az olimpiai lángot fáklyán viszik. A pünkösdi lángot lélekben. A Szentlélek kitöltetését egy szép szimbólum kíséri: kis lángnyelvek jelennek meg, szétoszlanak, leszállnak a tanítványokra, akik megtelnek Szentlélekkel. Amikor kijönnek az épületből, már nem fejük fölött látszik a láng, hanem bennük világít. Így lesznek bátorrá, hitvallóvá, veszélyeket is vállalva, megszólalókká. A pünkösdi láng lélektől lélekig hat, és tesz hitvallókká másokat is.
A lélektől lélekig költője, Tóth Árpád írt egy verset egy kis lángról.

Tóth Árpád: Láng
Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkáju sárga láng,
Vígat nyújtózott , furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;

De gőggel álltak fenn a fák,
és mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.

Nem látta senki más, csak én.

A láng lehet kicsi, megmosolyoghatja a világ, nézhetnek rá gúnnyal, közönnyel, az is elég, ha olykor csak pislákol, csak ne hunyjon ki soha. Ha belül életre kel, előbb-utóbb mások is észreveszik. Ha legalább egyvalaki látja, már nem lángolt hiába. A láng meggyújtója mindig látja.