Rendszerüzenet

Nézz fel!

Több mint kétszáz fiatal vett részt a 2024. április 27-én Békésen megrendezett Békési Református Egyházmegye Ifjúsági Napján. Az alkalom vezérigéje a Zsidókhoz írt levél 12. fejezet, 2. verséből szólította meg a fiatalokat: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére”, azaz Nézz fel!

A nap elején közös testmozgásra, élénkítésre volt lehetőség, melyet Békési Rita, a helyi középiskola testnevelő tanára vezetett két sporteredményekben gazdag diák, Cinanó Alexandra és Nagy Zsolt társaságában. Ezt követően – harangszóra – a fiatalok közösen vettek részt a kezdésen, melyen Demeter Ottó esperes úr köszöntötte őket. Buzdításában elmondta, hogy lefelé nézni fizikailag is könnyű. Lelki értelemben is csak a következő lépésig nézünk. Lelki és testi értelemben felfele nézni nehezebb, de ez az üdvösséghez vezető út. 


Demeter Ottó, a Békési Református Egyházmegye esperese

Az egyházmegyei zenészekből és énekesekből álló zenekar segítségével dicsőíthettük közösen a mi Mindenható Urunkat. Csodálatos és jó értelemben véve hátborzongató volt látni és érezni, hogy a jelenlévő fiatalok milyen erővel és őszintén énekelnek közösen. A nap során személyes bizonyságtételekre is sor került. Kiss Brigitta óvónő és Pusztai Gábor fotós, vállalkozó igazán hitelesen, nyíltszívűen adták át, hogy hogyan szólította meg őket Isten és hogyan kezdtek el felfele nézni. Fodor Gusztáv lelkipásztor előadásában a Biblia és a csillagászat kapcsolatáról szólt igazán szemléletes és interaktív módon, hiszen saját meteorit- és kőzetgyűjteményéből hozott illusztrációként példányokat. A kiscsoportos beszélgetésekben pedig tovább ismerkedhettek a megyei fiatalok egymással, mélyítve kapcsolataikat.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy a viharsarki megyében is vannak élő hitű, keresztyén közösséghez tartozó fiatalok, akik akarnak egymáshoz és Istenhez kapcsolódni. Adja a Szentháromság, egy, örök Isten, hogy a jelen ifjúságának tagjai legyenek a gyülekezetek építőkövei, hiszen tudjuk, hogy Krisztus a jövő, és mi együtt követjük Őt!

Szöveg és fotók: Kicska László Miklós, a Békési Református Egyházmegye ifjúsági referense