Rendszerüzenet

Balogh Mátyás mártír lelkipásztorra emlékeztek

71 éve hunyt el a kommunista diktatúra idején bátor kiállása miatt börtönbe vetett Balogh Mátyás, a békési egyházközség akkori lelkipásztora. A parókia előtt 2024. március 10-én emlékezett meg mártírjáról a gyülekezet.

A nagyböjt negyedik vasárnapján tartott istentiszteleten Molnár Máté, a Békési Református Egyházközség vezető lelkésze a Miatyánk imádság alapján tartott igehirdetése keretében emlékezett meg az 1953. március 13-án letartóztatott lelkészről, Balogh Mátyásról. "Jókedélyű és kedves ember volt, aki építette Isten országát, valamint hirdette az evangéliumot, de a világban eközben egy másik országot építettek, amelynek ő az útjában állt" – fogalmazott a lelkipásztor, utalva a kommunista diktatúra egyházellenes tevékenységére. Balogh nem hajolt meg előttük, így a "klerikális reakció” egyik fő emberének számított. Letartóztatása után Gyulán, majd Vácott raboskodott, de az ítélethirdetést nem élhette meg, mert a börtönben elhunyt. Jeltelen tömegsírban temették el.

Az istentiszteletet követően az egyházközség, valamint a mártír lelkész nevét viselő békési diakóniai központ képviselői megkoszorúzták azt az emléktáblát, amely a Teleky utcai 1. szám alatti parókia falán van. Innen hurcolták el a hatóság emberei Balogh Mátyást 71 évvel ezelőtt.



Szöveg: Mucsi András / Horváth Zoltán
Fotók: Mucsi András