Rendszerüzenet

Nőszövetségi vezetőségválasztás a Tiszántúlon

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége 2024. február 24-én Debrecenben, a Református Kollégium Dísztermében tartotta küldötti közgyűlését. Az alkalom során megválasztották a szövetség tisztségviselőit.

A gyűlésre az egyházkerület minden egyházmegyéjéből érkeztek a küldöttek, közel százan. Az alkalom áhítattal kezdődött: Takács Evelin hallgató Pál apostol galatákhoz írt levele hatodik fejezetének második verse alapján hirdetett igét, majd a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói szolgáltak az alkalomhoz illő zeneszámokkal. Ők is a DRHE Hallgatói Nőszövetség tagjaiként vettek részt a közgyűlésen.

Először a kerületi elnök, Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária számolt be az elmúlt öt esztendő munkájáról, majd Vassné Faragó Gabriella, a Nőszövetség kerületi pénztárosa tartotta meg pénzügyi beszámolóját. Mindkét jelentést elfogadta a közgyűlés. Ezt követően került sor a választási bizottság jelentésére, melynek alapján az elkövetkező öt évre megválasztották az alábbi tisztségviselőket:

Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária (elnök)
Nagyné Kiss Katalin (elnökhelyettes)
Gilicze Andrásné (titkár)
Pappné Papp Monika (titkárhelyettes)
Vassné Faragó Gabriella (pénztáros)
Bogya-Kis Annamária (Országos Intézőbizottsági tag).

Az országos tisztségekre a közgyűlés Dr. Koncz-Vágási Katalint jelölte elnöknek, Benke Kingát (Tiszáninneni Református Egyházkerület) és Szabó Zsuzsát (Dunamelléki Református Egyházkerület) elnökhelyettesnek, Lakó Juliannát (Dunántúli Református Egyházkerület) és Gilicze Andrásnét (Tiszántúli Református Egyházkerület) pedig titkárnak.

Zárásként az elnökasszony ismertette a TTRE Nőszövetsége előtt álló feladatokat, terveket. A közgyűlés Nagyné Kiss Katalin alelnök imádságával fejeződött be.


Szerző: Tarcsai Judit
Fotó: Máté Gyuláné