Rendszerüzenet

Intézményvezetői fogadalomtételt ünnepeltek a debreceni Méliusz Juhász Péter Idősek Otthonában

Két éve áll megbízott intézményvezetőként a Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő idősotthon élén Nagyné Mudra Mónika, aki 2024. február 22-én letette fogadalmát, így újabb öt évig vezetheti a szociális intézményt.

Az ünnepséget hálaadó istentisztelet keretében szervezte meg a Méliusz Juhász Péter Idősek Otthona, valamint a Református Szeretetszolgálat. Isten igéjét a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette János evangéliuma tizenkettedik fejezetének első versei alapján. Fekete Károly a Lázár feltámasztását követő vacsora kapcsán kiemelte, hogy a történetben öt szereplő is végez valamilyen szolgálatot. Prédikációjában részletezte, hogy Márta egy korábbi történethez hasonlóan „sürög-forog”, ezúttal azonban áldozata helyénvaló, hiszen nem a Jézusra figyelés helyett adja. „A mindennapi helytállást csendesen végzi, teszi a dolgát, használja talentumát” – magyarázta Fekete Károly.


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

A püspök Máriával folytatta, aki meghökkentő dolgot tesz: óriási értékű olajat önt Jézus lábára. „Előhozza legdrágább kincsét, és azt adja Jézusnak. Cselekedete megbotránkoztatja az asztaltársaságot, Jézus azonban kiáll mellette. Amikor az Isten iránti szeretet áldozathozatalra indít, akkor nem számítanak a visszajelzések, csak az, hogy Jézus mit gondol” – hangsúlyozta egyházkerületünk püspöke. Lázárral kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ő a koronatanú, aki miatt kíváncsiskodók is érkeznek az asztal köré. „Lázár a testével prédikál: itt vagyok, élek, eszek, mert Jézus feltámasztott. Bár passzívnak tűnik, de a szerepe nagyon fontos és veszélyes, hiszen jelentőségét felismerve a főpapok elhatározzák, hogy megölik. Ebben az idősotthonban élnek olyanok, akik tudják, milyen veszélyekkel járt egykor a templomi jelenlét, vagy akár otthonukba fogadni egy istentiszteletet” – utalt a kommunizmus időszakára a püspök. Fekete Károly hozzátette, a történetben Júdás is „szolgál”, legalábbis látszólag, hiszen ő gondol elsőként a szegényekre. De János leleplezi. „Úgy tűnik, szociálisan érzékeny javaslattal áll elő, de valójában az indítéka nem tiszta” – jelentette ki a püspök. Jézusról szólva pedig hangsúlyozta, hogy nemcsak Mária vagy a hozzá hasonlók ajánlják fel szolgálatukat a Megváltónak, hanem Ő maga is odaadta életét, ez pedig sokkal többet ér, mint a 300 dénár értékű kenet. „Sokféle módon lehet tehát szolgálni. Van, amikor a jelenlét fontos, van, amikor a mindennapi hűség, és van, amikor rendkívüli áldozatokat is hozhatunk. Ezekkel a gondolatokkal indítunk ma hivatalos szolgálatra indítunk egy már kipróbált vezetőt” – fordult Nagyné Mudra Mónikához Fekete Károly.


Nagyné Mudra Mónika intézményvezető, Méliusz Juhász Péter Idősek Otthona

A prédikációt követően Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője imádkozott a Méliusz Juhász Péter Idősek Otthona munkatársi közösségéért, valamint az otthon minden lakójáért. Majd a jelenlévő gyülekezeti- és intézményi lelkészek kértek áldást Nagyné Mudra Mónika szolgálatára.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Czibere Károly, a fenntartó Református Szeretetszolgálat főigazgatója is, aki Pál apostol Tituszhoz írt levele alapján hangsúlyozta: az ifjúság, a gyermekek iránti szolgálat fontos, oktatási intézményekre szükség van, de Pál nem véletlenül írja azt Titusznak, hogy tanítsa az idős embereket, hiszen ők adják a stabilitást, a bölcsességet, a gyülekezet gerincét.


Czibere Károly főigazgató, Református Szeretetszolgálat

„A mi közösségeinkben az idősek a józanság, a hit, a tisztesség, a bölcsesség és az állhatatosság modelljei. Az idősek megbecsülésével felmutatjuk a társadalomnak, hogy ők példák a fiatalok számára. Bennük felismerhetjük magunkat, hiszen úgy szorulunk Jézus kegyelmére, ahogy az ember élete vége felé közeledve, veszítve erejéből, fizikai segítségre szorul” – mondta Czibere Károly főigazgató.

Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat diakóniafejlesztési főigazgató-helyettese Lukács evangéliuma kilencedik részének hatvankettedik versét olvasta fel. „Az eke szarvát fogó ember munkája nem könnyű. Készen kell állnia, az ekét erősen kell fognia, és Isten országáról nem veheti le a szemét. Nagyné Mudra Mónika kipróbált vezető, két éve bizonyítja, hogy készen áll. Isten adjon neki erőt, állhatatosságot, továbbra is” – mondta Birinyi Márk.

Ezután az otthon lakói, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozói versekkel, énekekkel, zenés szolgálattal köszöntötték az intézményvezetőt, aki fogadalomtételét követően elmondta: megtisztelő számára a bizalom, melyet a következő öt évre kapott. „Hiszem, hogy ez a bizalom az elmúlt két évben növekedett és megszilárdult. Hálás vagyok Istennek, hogy tervének része lehetek. Ezzel a lelkülettel kívánok Isten dicsőségére szolgálni, ameddig Ő kívánja” – zárta gondolatait Nagyné Mudra Mónika.


Fotók: Református Szeretetszolgálat