Rendszerüzenet

Januárban is folytatja a rászorulók segítését a Magyar Református Szeretetszolgálat

A vártnál is jobban sikerült az MRSZ adventi adománygyűjtő kampánya.

Az ünnepi időszakban, karácsony előtt három akcióval is támogatta a rászorulókat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az ötödik alkalommal meghirdetett Kívánságlista program keretében határidőre sikerült 1358 gyermek konkrét vágyát teljesíteni. A Nyilas Misi pakkokból a tervezett csomag dupláját gyűjtötték össze és osztották szét itthon és a határokon túl. A szimbolikus Szeretetdobozokba pedig több mint százezer kilónyi tartós élelmiszer és tisztítószer felajánlás érkezett. Ezekből az adományokból az új év elejére is tartogattak, hiszen a segítségre folyamatosan szükség van, miközben már a következő téli akciót is meghirdették: január 5-ével elindították a Felebarát programot. A részletekről Oláh Ilona interjújában Dobis-Lucski Zsófia, a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője számolt be.