Rendszerüzenet

Templomok műemléki felújítása fejeződött be

Lezárult a TOP, azaz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében két jelentős, az örökségvédelemre épülő, komplex turisztikai pályázat. A Felső-Tisza-vidék területén lezajlott beruházássorozatban érintett volt a Tiszántúli Református Egyházkerület több temploma is.

A két pályázat közül az egyikben a Szatmár-Beregi térség, a másikban a Nyírség turisztikai kínálatát fejlesztették milliárdos nagyságrendű uniós források felhasználásával. A Tiszántúli Református Egyházkerület fontos konzorciumi partnerként 7, illetve 3 helyszínen tervezett beruházásokat, végül egy nyírségi templom az elhúzódó pályázati körök és az építési költségek drágulása miatt kisesett a programból. A többi elemet sikeresen megvalósították, a helyi közösségek érdekeit és a műemléki szempontokat is figyelembe véve. Oláh Ilona Deák Attilát, a Tiszántúli Református Egyházkerület Fejlesztési Irodájának csoportvezetőjét és Virányi Zsolt építészt, az egyházkerület műemléki tanácsosát kérdezte a részletekről.

A beregsurányi, kölcsei, tarpai, vámosatyai és vámosoroszi templomok bejárásán részt vett Fekete Károly, az egyházkerület püspöke is. Vele beszélgetett Demeter Zsuzsa.

A bejáráson készült képeket Csutkai Csaba készítette: