Manapság egyre leterheltebbé válik világunk. Egyrészt a körülöttünk zajló események miatt (háborúk, lappangó járványok) másrészt a nyelvhasználat miatt. Ugyanis a nyelv és annak értelmezése, tükrözi a világban jelen levő békességet vagy káoszt. Már egyre nehezebben értenek egyet az emberek, alapvető fogalmak szintjén: békesség, megbékélés. Mindenki sajátos tartalommal tölti meg e szavakat és mégis az ember – kivétel nélkül – keresi, vágyakozik utána.

Amikor erre gondolok, akkor egy jól ismert mesefigura jut eszembe: egy panda, aki egyre csak hajtogatja: „Belső béke – belső béke!”  Azonban nem találja bármennyire is erőlködik. Ilyen erőlködéssel van tele a világ: sokan csak egy helyben ülve, passzívan várják és vágyják: „Jöjjön már el a békesség az életünkbe!” Ez nem úgy jön, ahogy manapság hirdettetik: majd küldenek diplomatákat, katonákat, pénzt vagy élelmet!

Nem is úgy valósul meg az igazi békesség, hogy „mi megyünk el érte”. Mégis erről szól sokak számára az állami- egyházi ünnepek és szabadnapok jelentős része. Keresik a feltöltekezést, a békességszerzés lehetőségét – s talán meg is találják, - a szaunák fülledtségében, a hotelek kényelmes ágyában, a masszőr erős keze alatt. Vajon meddig?

Meddig tart a magunknak kreált békeidő? Gyakran úgy gondoljuk, hogy elegendő a békességet laboratóriumi körülmények között létrehozni, – pedig azt nem mesterségesen hozták létre! A békességet nem pusztán egy csomagban küldte el Isten. Gondoljunk a Hegyi Beszédre: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek!”(Újfordítás: Mt 5,9) Tehát ez nem olyan pillanatnyi élmény, egy ajándékcsomag, ami megvehető; egy állapot, mely katonai jelenléttel fenntartható. A békességet szüntelenül munkálni kell!

Ahhoz, hogy békességem legyen, békében kell élnem másokkal: a környezetemmel, az embertársaimmal és Istennel. Mindehhez pedig folyamatos, meg nem szűnő szeretetre van szükség: amely szeretet türelmes, jóságos; nem irigykedik; nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.(UF: 1Kor13,4-7) Könnyen lehet ez ijesztő feladat, hiszen mindehhez nincs elég ereje az embernek! Éppen ezért, értünk is, a mi békességünkért is kell, hogy munkálkodjanak – mert egyedül a békességet nyert élet válhat béketeremtő életté!

Mindazok, akik felismerték és elfogadták, hogy Krisztus Istent megbékítette az övéivel, annak lehet békességet nyert és békességet teremtő élete, melyben naponként munkálkodhat környezete békességéért a Lélek által. Keressük Krisztusban a mi személyes békességünket, hiszen Ő az, akiről így szól Ézsaiás jövendölése: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”(Károli: Ézs9,6)


Nyakas Gergő
Debreceni Református Hittudományi Egyetem

...

Ilusztráció: Sz. Kóczián Melinda

Hol van békességünk az állandó zajban?