Rendszerüzenet

Bemutatták a Végtelenbe libbenő című kötetet

Sz. Kóczián Melinda képzőművész emlékére írt könyvet – több társszerkesztővel – Vitéz Ferenc. Szilágyi Imre grafikusművész tavaly elhunyt feleségének műveihez a szerző verseket, asszociácókat alkotott, így született meg a rendhagyó emlékkötet. A 2023. december 4-én megrendezett bemutatón részt vett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is.

Szilágyi Imre gondolataival kezdődött a könyvbemutató a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban. A grafikusművész elmondta: nem sokkal felesége halála után felmerült egy kiadvány létrehozásának terve.


Szilágyi Imre grafikusművész

Vitéz Ferenc költő, irodalomtörténész és Mikáczó Kamilla grafikus munkája nyomán azonban egyre több reprodukció és reflexió készült el, ezért döntöttek végül a könyv formátum mellett.

Vitéz Ferenc hozzátette: gondos előkészítést követően mintegy fél évig tartott a szerkesztés, amit Szilágyi Imrével közösen végeztek.

„Ezek a reflexiók olykor lírai formát kaptak, máskor bizonyos tematika mentén fogalmaztam meg meglátásaimat, például a macskák vagy a virágok motívumairól. Ezeket kiegészítették Melinda tisztelőinek, barátainak személyes hangvételű búcsúztató írásai” – tette hozzá Vitéz Ferenc.


Vitéz Ferenc költő, irodalomtörténész, a könyv szerzője

A könyv kiadója a Tiszántúli Református Egyházkerület. Fekete Károly püspök személyes motivációból fakadóan is támogatta az emlékkötetet.

„Szilágyi Imre művész úr egyházkerületünknek és a Debreceni Református Kollégiumnak is számos alkalommal önzetlenül alkotott remek műveket. Most nekünk kellett segítenünk, hogy a gyász örvénye ne lehúzza, hanem ilyen gyönyörű alkotásra inspirálja őt. Imrét mindenben támogatta felesége, Sz. Kóczián Melinda, miközben ő maga is alkotott. Megérdemli, hogy pasztellképeit, tűzzománcait közkinccsé tegyük, hiszen a művei hatására született Vitéz Ferenc-versek bizonyítják, hogy Melinda ihletett művészegyéniség volt, alkotásai ugyanis másokat is megihlettek” – hangsúlyozta Fekete Károly.


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

A könyv címével (Végtelenbe libbenő... Melankolikus emlékgyöngyök – In memoriam Sz. Kóczián Melinda) kapcsolatban Vitéz Ferenc elmondta: a 2000-es évek elején Sz. Kóczián Melindától kapta ajándékba a Pipacsok című linómetszetet, ez ihlette Végtelenbe libbenő című versét.

Zárásként a beszélgetés résztvevői ajánlották a kötetet a jelenlévőknek. Fekete Károly úgy fogalmazott, hogy a látványban és a szavak örömében is gyönyörködhetnek az olvasók, Szilágyi Imre arra kérte a barátokat, ismerősöket, hogy együtt emlékezzenek a könyv segítségével, Vitéz Ferenc pedig azt emelte ki, hogy akik kézbe veszik a kötetet, jobban megismerhetik rajta keresztül Sz. Kóczián Melindát.

Fotók: Miskolczi János