Az efézusi levél 2. részében, többek között arról olvashatunk, hogy Krisztus vére által az egykor távoliak közel kerültek Istenhez. Krisztus vére volt az ára annak, hogy zsidók és nem zsidók békességben egy néppé legyenek. Ha tovább olvassuk az efézusi levelet, azt is látjhatjuk, hogy az egyház az a hely, ahol vannak férfiak és nők, idősek és fiatalok, különböző származású, különböző múltú és különböző anyagi helyzetű emberek, akik mégis egyek lehetnek. Krisztus vére volt az ára annak, hogy emberek, akik különböző tálentumokat kaptak, akiknek ilyen vagy olyan a természetük, a jellemük, az életsorsuk, megbékélhessenek az Istennel. Pedig ha valami el tud választani, ha valami örökösen sértődötté, szorongóvá tud tenni minket, az éppen az eltérő származás, nyelv, kultúra vagy anyagi helyzet. Ha valami el tud minket távolítani Istentől, az éppen az, hogy úgy érezzük: pénzből, egészségből, sikerből másoknak többet adott az Isten. Ha valamiért igazán neheztelni lehet szüleinkre, felmenőinkre, az éppen az a csomag, amit születésünkkor, születésünkkel tőlük kaptunk. Azt mondja igénk, hogy Krisztus önmagát adta azért, hogy ezek a létező (és továbbra is megmaradó) különbségek többé ne válasszanak el, ne ingereljenek haragra bennünket egymás ellen, és Isten ellen. Krisztus békességet hozott! De akkor miért nincs békességünk? Kérdezzük inkább ezt: Krisztus, aki békességet hozott, jelen van-e az életünkben?

Ledán István
Debreceni Református Hittudományi Egyetem

...

Ilusztráció: Sz. Kóczián Melinda

Hol van békességünk az állandó zajban?