Rendszerüzenet

240 éve hangzott el az első igehirdetés a Vésztői Református Templomban

1783-ban mindössze 15 hónappal a munkálatok kezdetét követően használatba vették a református templomot Vésztőn. A jeles alkalmat napra pontosan 240 évvel később, 2023. november 12-én ünnepelték a Békés vármegyei városban. A gyülekezet megemlékezett az elmúlt időszak felújításairól is.

Az Olajág Gyermekkórus szolgálatával kezdődött az ünnepi istentisztelet. Ezt követően igét hirdetett Fekete Károly. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke prédikációjához Pál apostol Efezusiakhoz írt levelének hatodik részét, a lelki fegyverek metaforáját vette alapul. Úgy fogalmazott, a jelenlegi háborús időkben szükségünk van egy másfajta üzenetre. „Fegyvernem-váltásra kötelez bennünket az apostol szava. A mindent szerteszét dobáló diabolosz ugyanis nem országokat, épületeket, vagyont akar elfoglalni, ezért nem is emberi fegyverekkel harcol. Ő a lelkünket akarja elveszteni, ezen lelki harc elől pedig nem lehet sem elmenekülni, sem elbújni. Isten fegyverzete viszont megtarthat minket. Ha az emberi fegyvereket letesszük, Isten megadja az ő fegyverzetének felvételéhez szükséges erőt, a Szentlélek erejét” – emelte ki Fekete Károly. A püspök hangsúlyozta, hogy a lelki fegyverzet felöltésének helyszíne a templom, ahonnan a „lelkünk átöltöztetése után másként megyünk el, mint ahogy bejöttünk.”

A prédikáció után a gyülekezet több tagja személyes bizonyságtételben emlékezett vissza, milyen meghatározó jelentősége volt a templomnak az életében. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor felidézte a vésztői reformátusság történetét, amelynek gyökerei egészen a 16. századig nyúlnak vissza. Kiemelte, hogy a templom építtetője Erdélyi Sámuel lelkipásztor volt 1783-ban, a közelmúltra utalva pedig felhívta a figyelmet egy másik jubileumra is: a Vésztői Református Egyházközség Szeretetotthona ez év decemberében ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Elhangzott, hogy a templom az 1980-as évektől kezdve egészen 2019-ig több ütemben átfogó felújításon esett át, emellett az egyházkerület, a Békési Református Egyházmegye és Vésztő önkormányzata támogatásával korszerűsítették a parókiát is, míg az iskola és a szeretetotthon ugyancsak megújulhatott az elmúlt években. Dorcsák Ignác Pál hálát adott a Vésztőtől 13 km-re fekvő Körösújfaluban épülő új templomért is, amelyet hamarosan átadhatnak majd.

Demeter Ottó, a Békési Egyházmegye esperese bátorításként fogalmazta meg, hogy az épületek megújulása mellett a gyülekezetnek is meg kell újulnia. „Most jön talán a nehezebb rész, de imádkozunk azért, hogy megerősödjön a vésztői gyülekezet mind létszámban, mind hitben” – tette hozzá Demeter Ottó.

Markó István egyházmegyei főgondnok arról beszélt, hogy 240 évvel ezelőtt a vésztői templom tornya magtárként is szolgált. „Akkor a kenyér, a gabona az életet jelentette. Ez tehát azt üzente, hogy az élet itt van, mind testi, mind lelki értelemben” – mondta Markó István.