Rendszerüzenet

23 óvoda épült vagy újult meg egyházkerületünkben

A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjának Tiszántúli Református Egyházkerületi regionális zárórendezvényét tartották meg 2023. szeptember 18-án Berettyóújfaluban. A projekt 19 tiszántúli településen 23 helyszínt érintett, ezek nagy része teljesen újonnan épült.

Mándok, Fehérgyarmat, Kisvárda, Vásárosnamény, Mátészalka, Nyíregyháza, Nyírbátor, Balmazújváros, Debrecen, Kunhegyes, Püspökladány, Berettyóújfalu, Karcag, Túrkeve, Békés, Szentes, Gyula, Szeged és Makó. Ezen a 19 településen valósult meg valamilyen beruházás a program keretében a Tiszántúli Református Egyházkerület területén, összesen 10,8 milliárd forint állami támogatással. 15 óvoda teljesen újonnan épült, 7 óvodát felújítottak, egyet megvásároltak. A fejlesztésben érintett csoportok száma 90 volt, ebből 49 új csoport jött létre. A beruházások eredményeképpen 1122 új óvodai és mini bölcsődei férőhely született. Berettyóújfaluban új intézmény épült, amely a Szivárvány Református Óvoda nevet kapta. A négy csoportszobás épület közel 1000 négyzetméternyi alapterületű és 120 férőhellyel rendelkezik. A korszerű, tágas és világos épületben modern fűtésrendszert építettek ki, valamint számos kiszolgálóhelyiség is segíti az ott dolgozók munkáját.




A szintén korszerű udvaron megtartott ünnepségen Fekete Károly, egyházkerületünk püspöke hirdetett igét Pál apostol filippibeliekhez írt levelének 4. fejezetéből, amelynek egy mondata az óvoda falán is olvasható: "Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!" Fekete Károly kijelentette: ennek a felkiáltásnak a beteljesedéséért érdemes nevelési-oktatási intézményeket építeni, fenntartani és odaszánni Isten ügyének. „Református óvoda Berettyóújfaluban, az Isten nagyobb öröméért. Micsoda feladat! És ezzel a huszonhárom – újonnan épült, felújított vagy bővített – óvodával is az a célunk, hogy Isten öröme terjedjen régiónkban, a kilenc egyházmegyében, hogy ez az öröm alapérzéssé váljon számunkra.”



Tóth Tibor, a Bihari Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy az óvoda gyűjtőhely, ahol egy nemzedék átadhatja tapasztalatait, tudását a felnövekvő generációnak. „Az új épülettel bővült a református óvoda gyermekeinek tere, ahol játszhatnak, ahol a foglalkozásokon rész vesznek, de bővülhet a lelki tér is, ahol befogadhatják Isten ajándékait, amit felnövekedve ők adhatnak majd tovább az utánuk következő nemzedéknek.”



Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az Országos Óvoda Program eredményeit sorolva elmondta: harminchárom településen teljesen új óvoda nyílt, és tizenhárom, már létező óvoda kapott új épületet, további húsz helyszínen a már meglévő épület felújítása, korszerűsítése történt meg. „A programban a tiszántúli egyházkerület volt a legaktívabb, ami érthető, hiszen a református közösségek itt vannak a legnagyobb létszámban az országot tekintve” – tette hozzá Soltész Miklós.



Vitányi István országgyűlési képviselő kiemelte: a kormány 2010-ben egymillió új munkahely megteremtését tűzte ki célul, de ezzel párhuzamosan elengedhetetlen volt az óvodák, bölcsődék építése, fejlesztése, hiszen „a szülő akkor tud nyugodtan dolgozni, ha a gyermek biztonságos, kulturált környezetben nevelkedhet”.



A város polgármestere, Muraközi István örömét fejezte ki az új épület befejezése kapcsán, hiszen az önkormányzat 1999-ben adta át az egyházkerületnek azt a városi tulajdonban lévő épületet, ahol ezidáig működött az óvoda, most viszont református hátterű Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt alakítanak ki a megüresedett ingatlanban, így a gyógypedagógiai iskola működhet ott.



Hegymegi Enikő óvodavezető közölte, hogy a 769 millió forintos állami támogatást a Tiszántúli Református Egyházkerület, valamint a fenntartó önerővel, összesen 155 millió forinttal egészítette ki. Az eddig 80 férőhelyes intézmény az új épülettel már 120 gyermek elhelyezését tudja biztosítani.



Az ünnepség részeként az óvodába járó gyerekek adtak műsort, majd szalagátvágással végződött az esemény.