Rendszerüzenet

Lezárult az országos óvodaprogram

A hálaadást, az Ige terjedését és az evangéliumi üzenet fontosságát emelte ki igehirdetésében Steinbach József püspök az országos óvodaprogramot lezáró hálaadó istentiszteleten. A kunszentmiklósi református templomban szeptember második vasárnapján tartottak ünnepi alkalmat.

– Hálával telt a szívünk ezen az istentiszteleten, hatvanhat óvodát köszönünk meg az élő Istennek – kezdte prédikációját Steinbach József, aki Az apostolok cselekedeteiről szóló könyv 10. részének első hét verse alapján hirdetett Igét. Mint mondta, „megmelegedett a szíve”, ahogyan készült a prédikációra, mert szerinte az aznapra szóló napi Igénél keresve sem lehetett volna szebbet, alkalmasabbat találni erre az ünnepi alkalomra, amely arról szól, hogy terjed Isten Igéje, nő a tanítványok száma, mert Isten megáldja a munkát, ha Krisztus evangéliumának hirdetését komolyan veszik.

– Valljuk azt, hogy ahol Isten Igéjét mindenkor hűséggel, odaadással hirdetik, ott terjed az Isten Igéje, amely a feltámadott Krisztus, az evangélium, amely körbefogja ezt a földi életet – mondta a püspök, aki szerint csak Jézus Krisztusban teljesedhet ki az emberi élet, amely csak őbenne lehet értelmes, tartalmas, békességes, és csak akkor tapasztalhatjuk meg az isteni csodát, az Úr áldását.

– Jaj nekünk, ha miattunk nem terjed Isten Igéje, mert nem vagyunk hűséges szolgálók, hogyha az egyház bürokratikus intézménnyé torzul, hogyha „egyházipari szakmunkások” leszünk, hogyha nem Isten igéjének hirdetése járja át minden élettevékenységünket, vagy ha mi magunk is megosztunk ahelyett, hogy mindenkire reménységgel tekintenénk és hidakat építenénk a megosztottság fölött – figyelmeztette a hallgatóságot Steinbach József.

– Olyan jó tudni, hogy Isten népe növekedésének titka sohasem statisztikai kategória. Úgy növekedjünk hitben, hitelességben, szentlelkes erőben és örömben, mint akik nem szomorúak, akik örvendezők, akik életvidámak, akik másokat is reménységre és örömre tudnak hangolni, hogy ezáltal jelen legyen Isten népének áldott szolgálata ebben a világban! Ezért kaptuk ezt a hatvanhat óvodát, ezért kaptunk minden intézményt, ezt jól fontoljuk meg ezen a hálaadó istentiszteleten! – fogalmazott a dunántúli református püspök.

Igehirdetését egy személyes élmény megosztásával zárta, amelyet a szolgálati helyén, Balatonalmádiban épült református óvodában tapasztalt. A püspök a nevelési év első napján bement az intézménybe, ahol annak udvarán egy kisfiú szólította meg. – „Mit keresel itt?” – firtatta. Leguggoltam hozzá, elmondtam a nevem, kérdést kérdés követett, beszélgetni kezdtünk. Csatlakoztak a szülők, és azóta kialakult egy áldott kapcsolat egy olyan családdal, amely eddig csak bízott bennünk, de nem tartozott a gyülekezetünkhöz, amelyben én hirdethetem az evangéliumot. Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy terjed az Isten Igéje! – mesélte hálatelt szívvel Steinbach József.

Szabadon megélt hit

A prédikáció után a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola diákjai imádkoztak. Ezt kövezően ünnepi közgyűlés kezdődött, ahol Novák Katalin köztársasági elnök mondott beszédet. – A hála az az érzés, amely legjobban kifejezi azt, ami most bennünk van. A hála az, ami összehozott most minket itt, Kunszentmiklóson – hangsúlyozta ünnepi beszédében a köztársasági elnök. Megköszönte az építők és az építkezést lehetővé tévők munkáját, majd hozzátette, hogy felfelé kell tekintenünk, és most is az Úristennek kell hálát adnunk.

Emlékeztetett, hogy a 2018-ban elkezdődött országos óvodaprogramban összesen hatvanhat intézmény épült, illetve újult meg. – Hálás vagyok azért, hogy van huszonnégy olyan magyarországi település, ahol most először tudják helyben református óvodába íratni a gyermekeiket a szülők. Hálás vagyok, hogy van kinek építeni, hogy egyre több olyan szülő van, aki szeretné, hogy a gyermeke hitben erősödve, hittel felvértezve, keresztyén értékeink ismeretében lépjen majd ki az úgynevezett nagybetűs életbe – fogalmazott Novák Katalin.

A köztársasági elnök felidézte azt is, hogy az elmúlt tizenhárom évben ezerháromszáz református templom újulhatott meg a Kárpát-medencében, miközben ötvenöt új is épült. – Olyan vezetése van a Magyarországi Református Egyháznak, amely tudja, hogyha az épületek gyarapodását hitbéli gyarapodás is kíséri, akkor, ahogy a mai Igében is hallhattuk, a református egyház létszámában is gyarapodni fog. És akkor igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, hogy egy új református aranykor köszönt be Magyarországon.

Novák Katalin szólt a szülőkhöz is, akik között feltételezése szerint vannak olyanok is, akik azért választották az Áldás vagy bármelyik református óvodát, mert azt szeretnék, hogyha a gyermekük református hitben nevelkedne. – Akik így döntöttek, joggal teszik fel a kérdést: versenyképes lesz-e ezeknek a gyerekeknek a tudása? Nemcsak azért döntöttek jól, mert református óvodába adták a gyermeküket, és így azok a református hitben megerősödve léphetnek majd ki annak kapuján, hanem azért is, mert hitük szabad megélése bizony versenyelőnyt is fog jelenteni nekik az életük során – mondta Novák Katalin.

A köztársasági elnök köszönetet mondott az óvónőknek, dadusoknak és a többi óvodai dolgozónak, amiért a szülők rájuk bízhatják legdrágább kincsüket. – Köszönjük, hogy biztonságot adnak nekik, hiszen tudjuk, hogy a gyermek számára a legfontosabb a biztonság. Köszönjük, hogy megtanítják, hogy a világ nem velük kezdődött, és nem is velük fog véget érni – mondta.

Beszéde végén Novák Katalin kiemelte, hogy az országos óvodaprogramnak köszönhetően 450 református keresztyén munkahely is létrejött, és hogy ebben az évben kétszer annyian jelentkeztek óvodapedagógusnak, mint egy évvel korábban. – Most az építkezések lezártát ünnepeljük, ezért adunk hálát, de önök pontosan tudják, hogy a munka java bizony még csak most kezdődik – zárta beszédét a köztársasági elnök.

Közügy

Az istentisztelet után a gyülekezet átsétált az Áldás Református Óvodába, amelynek udvarán folytatódott a hálaadás. Először Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke mondott beszédet, amelynek elején a vallás, a hit és a nemzeti hovatartozás összefüggését tárta fel. Úgy véli, amikor azt mondjuk, hogy a vallás a legszemélyesebb közügy, akkor ez hitvallás, illetve közjogi alaptétel is, amelynek alkotmányos következményei vannak. Feltette a kérdést, hogy legszemélyesebb ügyünk, a hitünk megtermékenyíti-e, inspirálja-e a nemzeti hovatartozásunkat, férfiként és nőként, apaként, édesanyaként és nagyszülőként, gyermekként átjárja-e az életünket. – Ennek a református óvodák esetében különös jelentősége van, mert azt adjuk a gyermekeinknek, ami minket is megtart: az egyházunkat, a nemzetünket.

– Egész életünket, közösségi, nemzeti létünket átfogja Krisztus megváltó szeretete, Krisztus megváltó műve, amely személyes, közösségi és egyetemes. Ez a keresztyén hit csodája, amelyből különös felelősség következik számunkra, hogy mi ezt az egyetemest, ezt a közösségit és ezt a személyest adjuk a gyermekeinknek. Különös felelősség és nagy kiváltság, nagy méltóság. Micsoda nagy dolog, hogy azt adhatjuk a gyermekeinknek, ami nekünk a legfontosabb: a hitet, magát Jézus Krisztust! – fogalmazott Balog Zoltán.

Beszéde végén kiemelte, hogy az országos óvodaprogramban negyvenhat helyen épülhetett új óvoda a magyar kormány 35 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából, valamint háromezer új óvodai férőhely jött létre. Így már több mint tízezer gyermek járhat református óvodába, a férőhely-növekedés pedig így mintegy negyven százalékos. A püspök felolvasta mindazon települések nevét, ahol megújulhatott a meglévő óvodaépület vagy új épülhetett, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az országos óvodaprogram megvalósításában.

Az alkalomról készült részletes tudósítás a reformatus.hu oldalán olvasható.

forrás: Hegedűs Bence / reformatus.hu
fotó: Hurta Hajnalka