Rendszerüzenet

Missziói és kulturális központként is szolgál majd az Egyetemi Templom

A Debrecenben teljeskörű felújításon átesett Egyetem téri református templomban négyalkalmas programsorozat indul. Az épület olyan, keresztény szellemiségű események otthona lesz szeptemberben és októberben, amelyek az egyház és a város kulturális palettáját is színesítik. A részletekről a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, valamint az egyetemi templom vezetői számoltak be 2023. szeptember 6-án tartott sajtótájékoztatójukon.

Fekete Károly püspök bevezetésként elmondta, hogy a Borsos József által tervezett, 1930-as évek végén megépült templomnak a kezdetektől volt kulturális funkciója is. Az 1970-es évektől nem szolgálhatott egyházi célokat, majd csak a rendszerváltás után került vissza a reformátusokhoz az államtól. Az egyházkerület 2001 óta folyamatosan újította fel a templomot.

„Az elmúlt években nagy lépést tettünk: a GINOP-program keretében rendelkezésre álló összeget önerővel kiegészítve az egész épületet érintő beruházást valósítottunk meg. Az épület helyiségei mellett a főlépcső és a tető is megújulhatott, így a templom újra elnyerheti azt a többfunkciós feladatkört, amit eddig nem tudott betölteni. Olyan események is megvalósíthatók lesznek itt, amik egy átlagos templomban nem, hiszen a tér átrendezhető, alakítható, és kiállítások, konferenciák, valamint hangversenyek megrendezésére is alkalmas” – fogalmazott az egyházkerület püspöke.

Fekete Károly kiemelte továbbá, hogy a cambridge-i Magdaléna Kollégium kápolnájának különleges, Debrecenben eddig ismeretlen hangzású koncertorgonája is ide kerül, amelynek a beüzemelése legkésőbb advent idejére megtörténik. Addig sem marad azonban rendezvények nélkül a templom, hiszen szeptemberben és októberben két-két programra várják a látogatókat. A négy esemény közösen a 90. zsoltárból ismert ige jelen időben megfogalmazott változatát, a „Tebenned bízunk” elnevezést kapta.

Tóth-Matolcsi László, az Egyetemi Templom Református Missziói, Kulturális és Konferenciaközpont kulturális igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: „próbaüzemben” már több rendezvényt is tartottak a templom tavaly decemberi átadása óta, de hivatalosan most nyitják meg a felújított helyszínt.

„A programokat úgy igyekeztünk kialakítani, hogy minél szélesebb spektrumúak legyenek, hogy minden korosztály megtalálja az őt érdeklő témákat” – kezdte Tóth-Matolcsi László. A kulturális igazgató bejelentette, hogy szeptember 12-én a jól ismert „Szólj be a papnak!” projekt következő állomása érkezik ide, megszólítva elsősorban a középiskolás-egyetemi korosztályt. A klímavédelmi kérdésekről tabuk nélkül lehet majd kérdezni, többek között Litkai Gergely humoristától is. Tíz nappal később A NAGY HIMNUSZ SZTORI - Jó kedvvel, bőséggel címmel Bősze Ádám és Nyáry Krisztián tart kötetlen hangvételű, zenével fűszerezett előadást. Október 6-án a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttese ad koncertet, amelynek különlegessége lesz, hogy kora barokk művek szólalnak majd meg. Ez kevésbé ismert és ritkán hallható stílus. Az ezt követő napon pedig egy kórustalálkozóval zárul a programsorozat, amelyen debreceni gyülekezetek énekkarai, valamint egy nagyváradi kórus szolgál majd együtt. Hozzájuk a jelenlévő érdeklődők is csatlakozhatnak majd az éneklésben.

„Természetesen a jövőben is folytatjuk az események szervezését. Szeretnénk a Tiszántúli Református Egyházkerület kulturális zászlóshajójává válni” – tette hozzá Tóth-Matolcsi László.

Kovács Gergő egyetemi lelkész házigazdaként azt emelte ki, hogy az egyetem közelsége miatt a templom mindig is különleges helyszíne volt a reformátusságnak. Legfontosabb céljuk, hogy a Bibliát helyezzék a középpontba úgy, hogy az az egyházi közegben nem járatos hallgatóknak is érthető legyen.

„Sokan érzik úgy, hogy a templom küszöbe magas. Az evangélium üzenetével kapcsolatban nem szeretnénk megalkudni, de tágra nyitjuk a templom kapuit, hogy barátságos és élhető közeget nyújtsunk számukra. Istentiszteleteink mai nyelven, mai stílusban, kortárs zenével és az őket foglalkoztató témákkal szólnak a fiatalokhoz” – fogalmazott Kovács Gergő. Az egyetemi lelkész a hosszabb távú tervekkel kapcsolatban hozzátette, hogy 2024-ben az egyetemi templom helyszíne lesz a Kárpát-medencei Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozójának, valamint más templomok mellett a Református Egység Napjának is.

A részletekről Tóth-Matolcsi László kulturális igazgató beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában:



A témában készített összeállítást az Európa Rádió, mely itt hallgatható meg: