Rendszerüzenet

Szeptemberi imalánc a lelkipásztorokért és a lelkipásztori hivatásért

A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség elnöksége, csatlakozva a Zsinat által meghirdetett „Lelkipásztori hivatás évéhez” imádságra hívja a Nőszövetségeket, gyülekezeteket, hívő testvéreket. A szeptemberi imádságok a lelkipásztorok testi-lelki egészségéért szólnak.


2023. második félévének minden hónapjára kiválasztottak egy-egy imatémát, melyen keresztül imádságban vihetjük Isten elé a lelkipásztorok elhívását, családját, testi-lelki egészségét, hitét, intézményi szolgálatát és a gyülekezeteket.

Szeretettel kérjük és hívjuk a Kedves Testvéreket, hogy csatlakozzanak az imalánchoz!

Szeptember

Imádság a lelkipásztorok testi-lelki egészségéért, hogy

  • testükre is, mint Isten ajándékára tekintsenek. Óvják, becsüljék meg és gondozzák testüket, mint Isten különleges alkotását.
  • ne fáradjanak bele a szolgálatba, testben és lélekben egészségesen maradhassanak meg hivatásukban, rendeljen Isten szolgálatkész munkatársakat, presbitereket, gondnokokat a lelkipásztorok mellé, akikkel megoszthatják a szolgálat nagy és sokrétű terhét
  • megkötözöttségeikből megszabadulhassanak, terheik között megfelelő segítséget merjenek kérni és elfogadni
  • óvja meg Urunk mindnyájukat az összeomlástól, öngyilkosságtól.