Rendszerüzenet

Új vezetője lesz a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központnak

A Református Szeretetszolgálat fenntartásában működő intézmény munkatársai előtt iktatta be Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az intézményvezetői feladatokat szeptember elsejével átvevő Egri Ilonát az augusztus 21-i ünnepségen. A debreceni székhelyű, az egész keleti régióra kiterjedő intézmény több mint kétezer gyermekről gondoskodik.



A szervezet élén azért történik változás, mert a leköszönő intézményvezető a Református Szeretetszolgálat más intézményében folytatja tovább a munkát. Miklósi Erzsébet elmondta: családi okok miatt a Dunántúlra költözik, és nagyon hálás az itt töltött évekért, a kollégák állandó támogatásáért. Köszönetét fejezte ki a fenntartó, valamint az egyházkerület irányába is, hiszen – ahogy fogalmazott – „Püspök úr intézményünk irányába mindig nyitott volt és minden támogatást megadott, noha irányítás szempontjából nem hozzá tartozunk”. Végezetül idézte Pál apostol filippibeliekhez írt levelének ismert mondatát, miszerint „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem”.

Fekete Károly azt ajánlotta a búcsúzó intézményvezető figyelmébe, hogy nemcsak a központ vezetői és munkatársai dolgoznak, hanem az Úristen is, aki minden helyzetben a javunkat akarja. Az egyházkerület püspöke Egri Ilonát a 121. zsoltárral köszöntötte: „Nem véletlenül olvastam fel ezeket az igeverseket, mert a mi segítségünk tényleg az Úrtól jön. És ahogy nem szunnyad őrizőnk, úgy nekünk is ébernek kell maradnunk, hogy védelmet tudjunk nyújtani”. Fekete Károly bátorításul hozzátette: az Úrban a védelmezők is védettek.

Egri Ilona több mint 25 éve dolgozik a szociális szférában. Megerősítette, hogy továbbra is mind a saját, mind az intézmény értékrendszerének alapjául szolgáló szeretettel, kitartással, következetességgel, példaadással és elkötelezettséggel végzi majd munkáját. „Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a gyermekvédelem ma milyen kihívásokkal küzd, de hiszem, hogy szervezetünk képes lehet a példaadásra. Már csak azért is, mert a hazai nevelőszülői társadalom 14 százaléka a mi gyermekvédelmi központunk keretein belül van” – tette hozzá a szeptember 1-jén hivatalba lépő, leendő intézményvezető.

Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója Jeremiás könyvének 22. részéből idézett. Ez alapján hangsúlyozta, hogy nemcsak az ENSZ fogalmazza meg a gyermekek jogait, hanem Isten igéje is szól erről a 16. versben, ezért nem a részvét, az együttérzés alapján, hanem egy Isten által meghatározott jog alapján az egyház küldetése a rászorulók támogatása. „Krisztus teste tagjainak elemi feladata és kötelezettsége, hogy a kitaszított gyermekeket felkeresse, meglátogassa és intézményesített szolgálat megszervezésével is segítse” – mondta a főigazgató.

A Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ intézményi lelkésze a Prédikátor könyve 3. részéből hirdetett igét. Kocsis Attila kiemelte, hogy megvan az ideje a hallgatásnak és megvan az ideje a beszédnek is, kiegészítve Pál apostol kolossébeliekhez írt levelének gondolatával, miszerint: „Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen meg tudjatok felelni.”

Fotók: Pappné Csóka Szilvia