Rendszerüzenet

Orgonák Éjszakája - Templom és toronytúra

A Filharmónia Magyarország szervezésében augusztus első szombatján idén is országszerte az orgonazenéé lesz a főszerep. Az idén öt éves Orgonák Éjszakája célja, hogy a hangszerek királynőjének sokoldalúságát és izgalmasságát tegye ismertebbé a közönség számára. A rendezvénysorozatban Debrecen is érintett, a Kistemplomban éjszakába nyúló programsorozattal várják az érdeklődőket augusztus 5-én.

A Templom és toronytúra programjai:

17:00 - A kistemplomi orgona születése
Orgonatúra dr. Sárosi Dániel orgonaművész vezetésével

18:00 - A Csonkatemplom titkai
Templomtörténeti séta dr. Veress Dániel művészettörténész vezetésével

19:00 - Fuvolás Álmok  − Esti orgonazene
Közreműködik: Jantyik Hanna fuvolaművész és dr. Sárosi Dániel orgonaművész

20:00 - A Csonkatemplom titkai
Templomtörténeti séta dr. Veress Dániel művészettörténész vezetésével

21:00 - A kistemplomi orgona születése
Orgonatúra dr. Sárosi Dániel orgonaművész vezetésével

17:00-24:00 - A Kistemplom tornya idegenvezetéssel az est folyamán folyamatosan látogatható.
A toronytúrák létszáma korlátozott, ezért az előzetes időpontfoglalás javasolt.
Jelentkezni 2023. augusztus 1-től a Kistemplom főbejáratánál nyitvatartási időben, 9 és 18 óra között lehet.

ELŐADÓK:

Dr. Sárosi Dániel - orgonaművész
Jantyik Hanna - fuvolaművész
Dr. Veress Dániel - művészettörténész