Rendszerüzenet

Augusztusi imalánc a lelkipásztorokért és a lelkipásztori hivatásért

A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség elnöksége, csatlakozva a Zsinat által meghirdetett „Lelkipásztori hivatás évéhez” imádságra hívja a Nőszövetségeket, gyülekezeteket, hívő testvéreket.



A 2023. év második félévének minden hónapjára kiválasztottak egy-egy imatémát, amelyeken keresztül mindenki imádságban viheti majd Isten elé a lelkipásztorok elhívását, családját, testi-lelki egészségét, hitét, intézményi szolgálatát és a gyülekezeteket.

Augusztus

Imádság a lelkészi családokért, hogy

  • rendeljen Isten a lelkipásztorok mellé hozzájuk illő segítőtársat, akik a szolgálatban és a családi életben egyaránt házastársuk mellett állnak, akár lelkipásztor, akár polgári foglalkozású a házastárs,
  • békés és szeretetteljes családi életük példa lehessen a gyülekezet és a kívülállók előtt,
  • megtalálhassák az egyensúlyt a szolgálat és a családi élet örömei között, s egyiket se hanyagolják el a másik miatt,
  • családi életük terhei, nehézségei, esetleg tragédiái között is legyen erőforrásuk és reménységük az Úrban.