Rendszerüzenet

„Petőfi életműve és kultusza” címmel tartanak konferenciát Debrecenben!

„Petőfi életműve és kultusza” címmel, a költő születésének 200. évfordulóját ünneplő emlékév keretében tudományos konferenciát tartanak Debrecenben június 15-én és 16-án.

A fórumot közösen rendezi a Déri Múzeum, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, valamint a Debreceni Református Kollégium Közgyűjteményei. Az első nap programjának a Kollégium ad otthont, a második napon pedig a Déri lesz a házigazda. A találkozó így arra is lehetőséget ad a szervezőknek, hogy a résztvevőknek, az ország legelismertebb szakembereinek bemutassák a Petőfivel kapcsolatos helyi érdekességeket.

Fazakas Gergely, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatója, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője az Európa Rádióban beszélt a konferenciáról. Itt hallgathatják meg: