Rendszerüzenet

Újra megrendezzük a Debreceni Református Napokat!

Május 18-ától, a mennybemenetel ünnepétől május 21-ig, a konfirmáció vasárnapjáig fog tartani a református fesztivál.

A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Egyházmegye idén második alkalommal hívja össze erre a megerősítő programsorozatra a 39 gyülekezet tagjait, és számítanak a város lakóira is.

A nyitó napon a Nagytemplomban lesz ünnepi istentisztelet, amikor kibocsájtják a pünkösdi szolgálatra a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos hallgatóit. Ugyancsak az első napon a tavaly elkészült felújított egyetemi templomban koncertet tartanak. 19-én elsősorban a fiatalokat várják a hittanos diákok vetélkedőjén és a konfirmandusok találkozóján.

A fő nap pedig a szombat lesz, amikor Debrecen belvárosát megtöltik majd a rendezvények, amiken a különböző korú, érdeklődésű látogatók vehetnek részt, a koncertektől kezdve a kézműves foglalkozásokon át a történeti sétáig.

A legjelentősebb esemény a közös úrvacsorás istentisztelet lesz. A Debreceni Református Napokon a jótékonyság is szerepet kap: az összegyűlt adományokat a tavaly tűzben megrongálódott Szabadságtelepi templom munkálataira ajánlják fel. Részletek az Európa Rádió interjújában, melyet itt hallgathatnak meg: