Rendszerüzenet

„Lendület nélkül nem tudsz óvó néni lenni”

A Debreceni Református Kollégium Óvodájának munkatársi közössége meghívást kapott a Talentum Református Óvodába, Karcagra. Feketéné Kavisánszki Györgyi, a Debreceni Református Kollégium Óvodája vezetőjének és Bíró Andrea, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda tagintézményvezetőjének beszámolóját olvashatják az együtt töltött időről az alábbiakban. 

Biztos vagyok benne, hogy a felnőttek körében az óvó nénik isszák a legtöbb kávét egy nap. Reggeltől folyamatosan érkeznek a frissen készített „igazi” kávék a kék pöttyös műanyag kis csészében, vagy az apró piros zománcos egyszínű bögrében, vagy a gondosan kialakított, gyermek kézhez illeszkedő, fafülű ibrikben. Bár toronyépítő felfordított üreges eleméből is kaptam már kávét kedvesen kínálva. Igazából, abban is biztos vagyok, hogy ezek a kávézgatások adják nekünk óvó néniknek a lendületet minden nap.

Lendület nélkül nem tudsz óvó néni lenni. Ez számomra a legigazabb mondat. Kár, hogy nincs Lendület - Bolt, ahol néhanapján a fogyóban lévő lendület készletünket feltölteni lehetne.

Nagycsütörtök napján nem a megszokott színes csészékből kínálták apró gyermekkezek a napindító kávét, hanem hófehér porcelán csészékben gőzölgött a valódi eszpresszó, tejjel-tejszínnel, ahogy az illendő. A Debreceni Református Kollégium Óvodájának teljes munkatársi közössége kapott meghívást vendégségbe a Talentum Református Óvodába, Karcagra. A Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda fenntartójának nevében Földváriné Simon Ilona intézményvezető, Konczné Lehoczky Krisztina lelkésznő, és Szentesi Lajos főgondnok köszöntött bennünket. A 2021 szeptemberében indított református óvoda minden zegét-zugát immár Bíró Andrea óvodavezető szeretetteljes vezetésével, büszkén mutatták meg nekünk az óvoda munkatársai.

Mesébe illő az a szeretet, ahogyan a karcagi óvó nénik, dajka nénik fogadtak bennünket. Szívvel-lélekkel adtak nekünk mindent, amit csak adhattak: jó szót, odafigyelést, derűt. Szakmaiságuk széles tárházát ismerhettük meg módszertani előadásukból, megjelenített tapasztalatukból.

Mégiscsak létezik a Lendület – Bolt. Tudom, mert ott jártam, huszadmagammal.

Feketéné Kavisánszki Györgyi, a Debreceni Református Kollégium Óvodájának vezetője

Az együtt töltött idő építő ereje

Egy újonnan induló református óvodában dolgozni, a lehetőség mellet kihívást is jelent. Vajon, hogyan leszek református óvodapedagógus, mit tesz másként a református dajka néni? A vezetőnek pedig fontos, hogy a kérdésekre megkapja mindenki a választ. Miből táplálkozhat egy induló református óvoda? Erőt merít a fenntartótól, az innovatív intézményvezetőtől, kapcsolódik a gyülekezethez, a Református Pedagógiai Intézet alkalmaihoz, tanácsot kér jól működő református óvodáktól.

Sokoldalú a segítség, mégis a legkézzelfoghatóbb lendületet, muníciót számunkra az adta, amikor 2022 tavaszán lehetőségünk nyílt arra, hogy egy sok mindent látott református óvoda falai között megélhettünk egy hétköznapi délelőttöt. Ez az óvoda, a Debreceni Református Kollégium Óvodája volt. A legnagyobb természetességgel fogadott bennünket az óvodavezető Feketéné Kavisánszki Györgyi és az óvodapedagógusok, dajka nénik közvetlensége biztosíték volt arra, hogy ide nekünk el kellett jönnünk. Ez a tapasztalatszerzés magabiztosabbá tette reggeli elcsendesedéseinket, és a látogatás után bátrabban nyúltunk a bibliai történetek feldolgozásához. Csodálatos ötvözet az, amikor a szakmai minőség keresztyén hittel valósul meg. Mély nyomot hagyott e találkozás, mely nemcsak a tanulásról szólt, hanem a szeretetteljes, őszinte fogadtatás magában hordozta egy kapcsolat kezdetét is. Hálánk jeléül 2023. április 6-án meghívtuk a debreceni alkalmazotti közösséget, hogy viszonozzuk mindazt, amit református kollégáinktól kaptunk.

Izgalommal készültünk vendégeink fogadására. A dajka nénik tiszta környezetben és meleg szeretettel köszöntötték meghívottjainkat. Minden óvodapedagógusunk a legkedvesebb óvodai projektjét mutatta be, képekben, lelkes szakmai gondolatokkal kísérve. Szeretettel kínáltuk, amink van: mesefeldolgozást szabadjátékkal ötvözve, játékokat az egészséges életmód megalapozásához, mackós fejlesztő játékokat kicsiknek, helyi hagyományokat felelevenítő disznótoros dramatizálást, nagykunsági játékfűzést. Felszabadultan beszélgettünk az óvodát bejárva, megosztva egymással tapasztalatainkat. Rövid idő alatt elindult az együtt gondolkodás, az ötletek cseréje, bízva a következő találkozásban.

Mi adta a napunk lendületét? A figyelő tekintetek, az elismerő szavak…no, meg egy jó kis kávé. Most hófehér porceláncsészében.

Bíró Andrea, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda tagintézményvezetője