Rendszerüzenet

A Tiszántúli Református Egyházkerület keretszerződést kötött a Médiacentrum Debrecennel

„Eddig is hálásak voltunk a Médicentrum Debrecennek, hogy lehetőséget adtak arra, hogy eljussunk a hívekhez. A közelmúltból két olyan tapasztalatunk is van, ami megmutatja, hogy érdemes összefogni – mondta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke február 15-én a Karakter Kávézóban tartott sajtótájékoztatón, melynek apropóját az adta, hogy az egyházkerület keretszerződést kötött a Médicentrum Debrecen Kft.-vel.

Emlékeztetett, a Debrecen Televízió műsora, az Erőnk Forrása hosszú évek óta bemutatja az egyházi tevékenységeket, a pandémia, a bezártság évei alatt is lehetővé tette, hogy eljusson a hívekhez a lelki táplálék. De a Médiacentrum Debrecen mozdította elő azt is, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület adventi kalendáriumával minél többen találkozzanak.

„Most egy következő lépést szeretnénk tenni, mégpedig az élő közvetítésekkel lehetőséget adni Debrecen 21 református gyülekezetének arra, hogy bemutatkozzon a város népe előtt” – hangsúlyozta a püspök.

Hozzátette, akik megszokták saját templomukat, nehezen keresnek fel más istentiszteleti helyeket, még a reformátusok sem ismerik pontosan, hogy a 21 gyülekezet hol helyezkedik el, milyen az ő templomuk, miként folyik azokban az egyházi élet.

„Azt gondolom, hogy ezekkel a közvetítésekkel, amelyekkel havonta egyszer fogunk jelentkezni, bepillantást nyerhetünk abba az életbe, amit a város különböző pontjain ezek a gyülekezetek élnek. Nekik is van arculatuk, vannak programjaik, amelyek ezáltal még inkább megmutatkozhatnak” – mutatott rá Fekete Károly.

Kiemelte, nem szeretnék magunkra zárni az ajtót, éppen ellenkezőleg, inkább megmutatni azt, hogy az egyház ajtajai nyitva állnak mindenki előtt.

Szabó József, a Médicentrum Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, cégük évtizedek óta elkötelezett amellett, hogy a lakosság számára olyan szolgáltatásokat nyújtson, ami megismerést jelenthet a különböző közösségek életébe.

„Kiemelt fontosságúnak tartjuk az egyházi eseményeket és azokat a rendezvényeket, amelyekről be tudunk számolni az egyházi műsorunkban” – erősítette meg az ügyvezető igazgató.

Mint mondta, ezzel az együttműködéssel egy új irányba tudnak nyitni, rendszeressé válnak az egyházi bejelentkezések, havonta egyszer betekintést nyújtanak majd egy-egy egyházi közösség életébe. Teszik mindezt élő közvetítéssel, azzal, hogy adásba is szerkesztik a felvételeket, valamint, hogy a Médiacentrum Debrecen hírportálja, a Dehir.hu kiemelten tájékoztat az egyházi eseményekről.

„Ez az együttműködés minden szempontból hasznos, hiszen egyrészt a lakosság és a Médiacentrum Debrecen, másrészt pedig a református egyházak és lakosság még szorosabb kapcsolatát teszi lehetővé” – hangsúlyozta Szabó József.