Rendszerüzenet

Egyik legjelentősebb beruházássorozatát valósította meg a Tiszántúli Református Egyházkerület

A másfél milliárd forintos uniós támogatás felhasználásával 6 református templomban végeztek fejlesztéseket.

Debrecenben három helyszínen: a Kistemplom, a Kossuth utcai Verestemplom és az Egyetemi templom épületében, valamint a vértesi, a kismarjai és a szatmárcsekei templomban. Ez a több éves projekt most január 31-ével hivatalosan lezárult, de mivel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból, az „Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése" kiírásból nyerték el a támogatást, a pályázat következő céljának megvalósítása most következik. A fejlesztésekre építve az érintett templomok egyháztörténeti, történelmi, kulturális, művészeti értékeinek bemutatására az egyházkerület egy tematikus turisztikai tartalom, termék létrehozásán dolgozik.

A „Religio et Patria – Szabadság, Hitvallás, Alkotás” program részleteiről Deák Attilát, a Tiszántúli Református Egyházkerület fejlesztési csoportvezetőjét kérdezte Oláh Ilona, az Európa Rádió munkatársa. A beszélgetést itt hallgathatják meg: