Rendszerüzenet

Házasság Hete a Nagytemplomi Gyülekezetben

A Házasság hete programsorozatában már évek óta részt vesz a Nagytemplomi Gyülekezet is. Részvételükkel azt szeretnék kifejezni, hogy értéknek tekintik az élethosszig tartó házasságot, mint olyan ajándékot, amely Isten teremtési rendjében szerepel.
A Házasság hete nem valami ellen, hanem valamit értékként az emberek elé állítva kerül megszervezésre.

Idén az alábbi események megszervezésével vesznek részt az országos programok sorában:

Nyitó istentisztelet
Időpont: 2023. február 12., vasárnap, 10 óra
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom
Leírás: A vasárnapi istentiszteleten elhangzó igehirdetés a házasság hetének üzenetére fog összpontosulni úgy, ahogy az Isten igéje tanít bennünket. A liturgiai szolgálatban az igeolvasásra és az imádkozásra is házaspárt kértünk fel.
Jelentkezés: Nem szükséges előre történő jelentkezés.

Beszélgetés Dr. Pécsi Tamás presbiterrel és feleségével, Donkó Annával, akik idén ünneplik 60. házassági évfordulójukat
Időpont: 2023. február 15., szerda, 18 óra
A Nagytemplomi Gyülekezet Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán premier vetítésként nézhető.
Leírás: A házaspár hat évtizeddel ezelőtt fogadott hűséget egymásnak. Azóta gyermekeik, unokáik és dédunokáik születtek, akiket szeretettel és odaadással neveltek. A kisfilmben lehetőségünk nyílik betekinteni a házaspár különleges életébe, valamint választ kapni olyan kérdésekre, mint a hosszú, boldog házasság titka.
Jelentkezés: Nem szükséges előre történő jelentkezés.

Beszélgetés Oláh István lelkipásztorral és feleségével, Bartha Eszterrel
Időpont: 2023. február 16., csütörtök, 18 óra
A Nagytemplomi Gyülekezet Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán premier vetítésként nézhető.
Leírás: A lelkipásztorok családja sokszor nem megszokott körülmények között él, hiszen az ünnepi, hétvégi, késő esti szolgálatok miatt nehéz megtalálni az együttlét idejét és helyét a családtagokkal. Bartha Eszter és Oláh István három gyermeket nevel. A kisfilm segítségével bepillanthatunk egy igazi nagy lelkipásztor család életének különlegességeibe.
Jelentkezés: Nem szükséges előre történő jelentkezés.

Randi est Katával és Karcsival – interaktív beszélgetés és „randevú” pároknak, majd koccintás a város felett a Nagytemplom panoráma járdáján
Időpont: 2023. február 17., péntek, 18 óra
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom Imaterme
Leírás: Találkozás Istennel és egymással. Az alkalmon nem csak elgondolkodhatunk azon, hogy mit mond Isten igéje (Ef 5,21–33) a házasoknak, hanem nonverbális gyakorlatok és tánc segítségével megtapasztalhatjuk, hogy mit jelent vezetni és követni – mindezt szeretetben (1Kor 16,14). Az alkalom után koccintunk a Nagytemplom borával a város felett, a két torony közötti panoráma járdán.
FIGYELEM! Előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrációhoz kattintson IDE! Határidő: február 14.

Gyertyafényes vacsora és játékest pároknak
Időpont: 2023. február 18., 18 óra
Helyszín: Nagytemplomi Gyülekezeti Központ (Debrecen, Leány utca 2–4.)
Leírás: Jó hangulatú találkozásra és gyertyafényes vacsorára hívjuk a párokat (a házasságra készülőket is, nem csak a házasokat), ahol a finom falatok mellett a vidám játék, a meghitt együttlét és a kellemes környezet igazi „randihangulatot” kölcsönöz. Az együtt töltött idő során a résztvevők megerősítést nyerhetnek Isten igéjéből a közös életükre nézve.
FIGYELEM! Előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrációhoz kattintson IDE! Határidő: február 16.

Záró istentisztelet, jubiláló házasok megáldása
Időpont: 2023. február 19., 10 óra
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom
Leírás: A vasárnap délelőtti istentiszteleten amellett, hogy az igehirdetés üzenetéből mindannyian meríthetünk, megerősítést kapnak a jubiláló házaspárok, akik 10, 20, 30 vagy ennél több éve kötötték össze életüket és házasságkötésüknek kerek évfordulója van. A közös imádság, éneklés és ünneplés tovább indít mindnyájunkat a hétköznapokba.
Jelentkezés: A jubiláló házasok előzetes jelentkezését várjuk a Lelkészi Hivatalban.