Rendszerüzenet

Kutató-, mentő csapatát küldi Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány

A 7,8 -as erősségű földrengés Törökország déli és középső részét, valamint Szíria észak-nyugati területeit rázta meg, ezeken a területeken az utórengésekkel és az újabb földrengéssel együtt – az eddigi adatok alapján – közel 4 000 ember halt meg.

Az egyik legnagyobb kihívást a romok alá szorult áldozatok jelentik, akik felkutatásában vesz részt az egyik legnagyobb hazai karitatív szervezet.

Törökország Katasztrófavédelmi Szolgálata (AFAD) adatai szerint közel 6 000 épület omlott össze, mindeddig több mint 6 000 embert mentettek ki alóluk. A mentést tovább nehezíti a fagypont körüli időjárás, így kiemelten fontos, hogy minél előbb megtaláljanak mindenkit, akiket a romok maguk alá temettek. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulata ezekben a munkálatokban ad támogatást 7 fős csapatával, akiket 3 kereső kutya is segít, nemzetközi minősítéssel.

Az elmúlt 80 év legnagyobb természeti katasztrófájának elnevezett tragédia áldozatainak nem csak a helyszínen segít a Szeretetszolgálat. Adománygyűjtésükkel az áldozatokat segítik az átmeneti szállások és az ellátást biztosításával azoknak, akik mindenüket elvesztettek a katasztrófában.

„Az első 48 óra kritikus a mentési akcióban, ezért indítottuk el a mai nap Kutató-Mentő alakulatunkat. Célunk, hogy minél gyorsabban a helyszínre érjünk, és minél előbb bevethessük a kereső kutyákat is. A mostani utunk egyben egy felmérés is, hogy megnézzük, milyen típusú segítségnyújtásra van a legnagyobb szükség, és mi miben tudunk segíteni. Az Úr elhívást adott nekünk, mi pedig szolgálatunk útján teljesítjük azt.” – mondta el Juhász Márton az Alapítvány ügyvezetője, a csoport operatív vezetője.

A földrengés áldozataiért végzett szolgálatunkat bankkártyával az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámán keresztül segíthetnek. Közleményben kérjük tüntessék fel az "Adomány- Földrengés" jelzést. Ezeken kívül a 1358-as adományvonal felhívásával 500 Forinttal támogathatják bajbajutott embertársainkat.

Karsa Patrik, az MRSZ vizuális és online kommunikációs munkatársa interjút adott az Európa Rádiónak. A beszélgetést itt tudják meghallgatni: