Rendszerüzenet

Ősi földeken járt a református tábori lelkész

Sajtos Szilárd olyan emlékhelyeket látogatott meg, mint a legrégebbi keresztény kolostor, vagy Náhum próféta sírja.

A Közel-Keleten, az észak-iraki, iraki-kurdisztáni területeken él a világ egyik legrégebbi keresztény közössége. Az itteni egyházi hagyományok az apostoli korban gyökereznek, bibliai-ószövetségi történetek is kötődnek ehhez a földrajzi körhöz. Itt minden keresztény emlék minimum 3-4. századi – fogalmazott Sajtos Szilárd alezredes, református tábori lelkész, aki nemrég egy katonai misszió során jár ezeken a ősi földeken. Az iszlám terjedése, a keresztény üldözések súlyosan érintették az ottani egyházi közösségeket.

Minderről, a történelmi távlatokról, a múlt mai örökségéről és a személyes tapasztalatokról Oláh Ilona beszélgetett Sajtos Szilárddal az Európa Rádióban: