Rendszerüzenet

Hatmillió forintos adomány a kárpátaljaiak egészségéért

A Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz-ukrán háború kitörésének első napja óta segítséget nyújt a Magyarországra menekülők, valamint a Kárpátalján maradók számára.
Az elmúlt közel egy évben már több mint 600 tonna adománnyal segített a Szeretetszolgálat, ennek nagyobb része – több mint 450 tonna – közvetlenül Kárpátaljára került, melyek között tartós élelmiszerek, higiénés termékek, ruhák, háztartási és világítástechnikai eszközök egyaránt szerepeltek.



2022 áprilisa és májusa folyamán több alkalommal is segítette a Szeretetszolgálat a határon túli egészségügyi intézményeket: április 8-án 3,2 millió forint értékű gyógyszeradománnyal, június hónapban több mint 1,5 millió forint értékű bébiétellel támogatta az Ungvári Központi Városi Klinikai Kórházat. Április végén 15 millió forint értékű adományt, köztük gyógyszereket, kötszereket, defibrillátort és EKG készüléket juttattak el a Munkácsi Megyei Gyermekkórházba, majd május 8-án a Volóci Járási Központi Kórház számára kötszereket, fecskendőket, sebtapaszokat, infúziókat és vércukormérőket adtak át a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai.

2022. január 17-én pedig több mint 6 millió forint értékű felszerelést biztosított az Ungvári Központi Városi Klinikai Kórháznak. Olyan hiánypótló eszközök szerepeltek az adományban, amelyek nemcsak a mindennapos működést biztosítják, de az eszközpark fejlesztését is szolgálják: antibakteriális folyékony szappanok, kötszerek, infúziós oldatok és szerelékek, kenőcsök és egyéb gyógyszerek, katéterek, kanülök, gipszpólyák, kórházi ágyak és szekrények, valamint egy endoszkópos kamera.



Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztora így fogalmazott: „Ahogy a Bibliában is olvasható: Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Az Ő akaratából cselekszünk és segítünk testvéreinknek Kárpátalján minden lehetséges módon. Legyen szó tartós élelmiszerről, higiénés eszközökről vagy egészségügyi felszerelésről, a Magyar Református Szeretetszolgálat célja a rászoruló embertársaink szükségleteinek kielégítése.”
Az Ungvári Városi Klinikai Kórház részéről az intézmény igazgatója, Ivan Kurah vette át az adományokat. „Nagy szükségünk van magyar testvéreink támogatására a háborús helyzetben. Mellettünk állnak a szükségben, mely hatalmas segítséget jelent a Kárpátalján élők és a belső menekültek ellátásában. Egymás testvérei vagyunk Krisztusban, az együttműködésünk pedig a cselekvő szeretet megnyilvánulása.”



A Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját felajánlásainkkal támogathatják a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint banki átutalással a 10702019-85008898-51100005-ös bankszámlaszámon. (A közlemény rovatba kérik beírni: Adomány – Nemzeti Összefogás).