Rendszerüzenet

„Tisztes bácsi, én ma jobb leszek a koszorú miatt!”

Lelkészünk mindig azt mondja, aki egyszer eljött hozzánk, legközelebb hazajön. Így voltak ismét otthon a hencidai szülők, gyerekek, fiatalok, presbiterek.

Már egy éve élet van a korábban romos régi iskolaépületben, amiért hálásak vagyunk szerető Urunknak. November 26-án a Magyar Falu Program keretében felújított hencidai gyülekezeti ház ismét megtelt élettel. Forró tea, finom sütemények és a közös munka élménye van mögöttünk. A TTRE Cigánymissziója támogatásának köszönhetően adventi koszorúkészítést szervezett a Hencidai Református Egyházközség.

A résztvevők a forró tea és finom sütik mellett nem csak jót beszélgethettek, hanem a jó hangulat közben 35 csodálatos adventi koszorú készülhetett, amit haza vihettek a gyerekek. Advent első vasárnapján az Úrasztalát egy így készült adventi koszorú díszítette.

Lelkészünk elmondása szerint a héten amikor megérkezett a hittanórákra, a gyerekek azonnal a múlt szombati élmények élményeivel kezdték. Az egyik gyerek ezt mondta lelkészünknek: „Tisztes bácsi, én ma jobb leszek a koszorú miatt!”.  Emiatt is megéri hencidainak lenni!

Köszönjük a TTRE Cigánymissziójának támogatását.