Rendszerüzenet

A Generális Konvent ünnepi körlevele

Hála Istennek, az Úr nekünk is tudtul adta azt, ami Bethlehemben történt "üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lk 2, 11)

„Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.” (Lk 2,15)

Keresztyén Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!

Azt tapasztaljuk, hogy a világ egyre mélyebbre süllyed az értelmetlenségbe, és mindig meglepődünk, hogy van lejjebb. Vannak, akik azt akarják, hogy rettegjünk, ne gondolkodjunk, üres bábuk legyünk, akik a hiábavalóságokkal vannak elfoglalva. Azt akarják, hogy a karácsonyunk is legyen üres: külső csillogással, de belső sötétséggel teljes.

Hála Istennek, az Úr nekünk is tudtul adta azt, ami Betlehemben történt: „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11) A mi életünkbe is belekiált az angyali örömüzenet, amellyel Isten kijelenti, hogy nem hagyja magára a világot, hiszen annak Ő az egyedüli ura és gondviselője. A mi számunkra pedig, akik ezt hisszük, tudjuk és éljük, erőt, közösséget, örömöt jelent, amit nem szabad és amit nem is tudunk magunknak megtartani, mert azt meg kell osztanunk egymással.

Az angyali üzenet arra buzdít bennünket, hogy ne adjuk át magunkat a bágyadt tétlenségnek, az önelégültségnek, mert a világosság legyőzi a sötétséget, és Isten akarata a jó cselekvésére késztet.

Nézzünk körül: a karácsony az Isten szeretetének megjelenése, ami minden gond és baj ellenére teljes életet, örök életet ad a Krisztusban élő, hívő embernek, aki másokat is észrevesz, lát és szeret, és nem csak önmagával van elfoglalva. Az Isten kijelentése, amelyet ismerünk, látunk és tapasztalunk, cselekedetté kell, hogy váljon a hitünk által. A karácsony Isten tette az emberért, mi pedig szüntelen hálával, életünk minden szívdobbanásával és lélegzetvételével dicsérjük és magasztaljuk Őt, hiszen benne van békességünk és szabadításunk. Így nem kerekedhet felül rajtunk sem háború, sem üldöztetés, sem támadás, sem rombolás. Isten legyőzi a sötétséget, a gyűlöletet, mert van ehhez hatalma és akarata.

Ne kételkedjünk, ne hitetlenkedjünk, ne tétovázzunk, hiszen: Immanuel – velünk az Isten! Hirdessük bátran, hangosan az egész világnak, hogy mi az Ő megváltott, megszabadított, boldog gyermekei vagyunk!

Imádkozzunk az igazságos békéért Európában és bárhol a világon, s különösen is hordozzuk imádságunkban és segítő szeretetünkben a háború sújtotta Ukrajnában élő kárpátaljai testvéreinket!

 „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

2022 karácsonyán


Testvéri szeretettel:

Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok

Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József püspök és dr. Nemes Pál főgondnok

Dunántúli Református Egyházkerület

 

Kató Béla püspök és Tőkés Zsolt főgondnok    

Erdélyi Református Egyházkerület

 

Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

 

Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok     

Kárpátaljai Református Egyház

 

Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok

Királyhágómelléki Református Egyházkerület

 

Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok        

Szerbiai Református Keresztyén Egyház

 

Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

 

Pásztor Dániel püspök és dr. Molnár Pál főgondnok     

Tiszáninneni Református Egyházkerület

 

Fekete Károly püspök és Molnár János főgondnok

Tiszántúli Református Egyházkerület