Megdöbbentő kezdése ez a Zsoltárok könyvének. Annak a nagyívű tanítói iratnak, amelyben leggyakrabban sok szenvedésről, üldöztetésről, testi vagy lelki nyomorúságról olvasunk. Mégis ezzel a szóval kezdődik ez a zsoltár és az egész zsoltárgyűjtemény, hogy boldog. „Boldog ember az, aki…”

A Zsoltárok könyve nem a pozitívumokkal kezdi annak a leírását, hogy mi jellemzi a boldog embert, hanem pont negatív dolgok felsorolásával indítja a mondanivalóját. Azt mondja, hogy boldog ember az, aki ezt és ezt nem teszi. A Biblia azt mondja: aki elszakadt a bűn útjától, és nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, csúfolók székébe nem ül, hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, az boldog ember.

Eszünkbe juthatnak Dávid szavai is, amikor azt mondja: „Boldog az, akinek bűne megbocsáttatott, vétke elfedeztetett…” (Zsolt 32,1), a boldogságról szóló igék, valamint Jézus Hegyi beszéde a Boldogmondásokkal.

Olyan jó, hogy Isten igéje azt tárja elénk, hogy az ember lehet boldog, és azt is megmondja, hogy hogyan. Isten azt akarta a bűneset után, hogy az ember ismét boldog legyen, és Ő gondoskodott is erről, hogy a boldogság az ember számára ne csak egy olyan elérhetetlen vágyálom legyen, ami után csak fut, de soha nem éri el azt, hanem megragadható valóság lehessen.

A Zsoltárok könyvében a legelső üzenet úgy hangzik ma is felénk, hogy a boldogságról ne csak testi, hanem lelki értelemben gondolkozzunk. Hiszen a boldogság elsősorban nem a körülményeinktől függ, hanem a szívünk és lelkünk belső állapotától. A testi embernek a külső dolgokban van a boldogsága, de aki az Úrban, az Úr közösségében van, annak a lelki dolgok jelentik a boldogságot. Az Úrban lenni, az Úrban élni. Boldog ember az, aki ezt elmondhatja magáról.

Kívánom, hogy ebben a boldogságban részesüljünk mindannyian, mert ez a boldogság megszerezhető, átélhető és megtartható.

Koi Eszter