Rendszerüzenet

Adventi koszorúkészítés a Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziójának támogatásával

A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója az idén is támogatta az egyházmegyéket adventi koszorú készítéséhez szükséges adománnyal.

A Csongrádi Református Egyházmegyében ez az adomány a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda közreműködésével jutott el a családokhoz úgy, hogy a megérkezett alapanyagokból a gyerekek saját maguk készítették el az adventi koszorúkat.

Iskolánkban már a múlt héten elkezdődött az adventi készülődés, felnőtt és gyerek lelkében minden egyes nappal egy kicsit közelebb kerülünk karácsony ünnepéhez. Ez a péntek délután a várakozást még örömtelibbé tette, minden gyermek izgatottan várta, mi is fog történni, milyen kézműves foglalkozás lesz, ahol iskolánk apraja-nagyja és a felnőttek is részt vesznek.

Már a kézhez kapott alapanyagok elvarázsolták a jelenlévőket. Mindenki csillogó szemmel bontogatta és válogatta a szebbnél szebb díszítőelemeket. A gyerekek lázban égve, izgatottan tervezték meg az adventi koszorúkat. Boldogan álltak neki terveik megvalósításának.

Az eredmény pedig 57 darab csodaszép adventi koszorú lett. Önfeledten, büszkén, mutogatták egymásnak és nevelőiknek a műveket, és alig várták, hogy a fényképezőgép lencséje elé álljanak, kezükben az ünnepi dísszel.

Ezek a csodaszép, gyerekkezek nyomait őrző adventi koszorúk az idén minden iskolánkba járó gyerek családjának asztalát díszítik, és reméljük, öröm, hála és büszkeség tölti el a szülőket minden egyes alkalommal, amikor meggyújták a gyertyákat. Hálásan köszönjük a TTRE Cigánymissziójának a támogatást!