Itt van. Itt van? Valóban közeledik? Várakozás. Csend van, bár belül lehet mégis háborgunk. Kicsúszik az idő a kezeink közül, zakatol a szívünk, hogy elkészülnek-e az ajándékok mielőtt leszáll a csendes éj. Álljunk meg egy pillanatra. Isten a mai napra is készített egy üzenetet, ami a tarisznyánkba kívánkozik útravalóul. Célegyenesbe fordultunk, eljött az adventi időszak, közeledik a karácsony. Ám a legfontosabb ebben a fennforgásban is, hogy figyelmünket Isten szavára fordítsuk. Elolvasva a boldogmondások ezen versét, felkaphatjuk a fejünket. Jézus nem tévedhetett ekkorát, ő ismeri a valódi életet – gondolhatjuk. Boldogok a szelídek? Alázatosak, tapintatosak, gyöngédek? Ők lennének azok? Na ne! Ezeket a tulajdonságokat manapság nem biztos, hogy a legfőbb emberi erényekként tartjuk számon. Milyennek látjuk ezeket az embereket? Puhányaknak, tutyi-mutyiknak, kihasználhatónak, elnyomhatónak, átgázolhatónak, és sokan eltapossák őket. Ahhoz, hogy elérj valamit, érvényesülni tudj, keménynek, erőszakosnak, rámenősnek kell lenned. Juthatunk erre a következtetésre.

A szelídség, amelynek elsősorban helyes önértékelés az alapja, mások iránt tanúsított alázat és gyengéd magatartás. Azaz tekintettel vagyok a másik emberre, elfogadom úgy, ahogy van. Jézus Krisztus tökéletes példát mutat számunkra. Sosem önmagából indult ki, nem maga vágyait, céljait, boldogságát kereste, hanem mindig az határozta meg, hogy az Atya akaratát teljesítse. Krisztus alászálló, a másik akaratát szem előtt tartó szelídsége minta számunkra. A saját céljait alárendeli egy nagyobb célnak. Nem önös érdek hajtja, hanem a szolgáló szeretet határozza meg. A szelíd ember, erős ember. Aki megszégyeníthetne, de vigasztal, leinthetne, de figyelemmel hallgat, aki parancsolhatna, de leül az embertársa mellé. Dinamikus szelídség. A szelídség erő, önmagunkon túl mutató és túl látó erő. Boldogok a szelídek: azok az emberek, akik nem önmaguktól vagy mások miatt azok, hanem akiknek Krisztus formálta át a szívét.

Mi tehát a szelídség mindezek fényében? Az élet, amelynek középpontjában Jézus áll. Ezáltal formálódhatunk kapcsolatainkban és jellemünkben is. El tudjuk-e fogadni, hogy a nem jó is lehet jó Jézussal? Tudunk-e messzebb látni a földi történéseknél, akár addig az ígéretig is, amit Isten készített el az Őt szeretőknek? Hisszük-e, hogy a Krisztus útját követő életből nem erőtlenség születik, hanem a szelídség, a Lélek ereje, ami átformál. Adja meg nekünk az Úr, hogy egyre inkább az Ő arca ábrázolódjék ki bennünk és közöttünk azáltal, hogy alázatos, szolgáló szeretettel vagyunk jelen mind Isten felé, mind pedig egymás felé. Szüntelenül tekintsünk Rá, reménykedjünk Benne, maradjunk meg az Ő útján. Ámen.

Nagy Ilona