Rendszerüzenet

Hálaadás Mátészalkán a megújult orgonáért és parókiáért

2022. július 3-án ünnepi istentisztelet keretében avatták fel a Mátészalka Kossuth téri Református Egyházközség újjáépített orgonáját. 



Az eredeti hangszert Dukász Endre nagykárolyi művész készítette 1893-ban. A keleti karzaton helyezték el. Az első világháborúban sípjai egy részét rekvirálták. Pár évvel később kijavíttatja gyülekezet, majd 1932-ben Gerstenengst József budapesti orgonaépítő bontott hangszerek anyagából újjáépíti, a Dukász-sípmű egy részének felhasználásával, Árokháty Béla orgonaművész tervei alapján. A hangszer rendszeres karbantartással mintegy fél évszázadig tölti be ismét küldetését, de a nyolcvanas évek végére újra elhallgat. Több javításra már nem kerül sor, ezért a nyugati karzaton, ahová 1932-ben beépítették, használaton kívüli állapotban várja jobb sorsát. Játszószekrényét félreteszik, mivel a gyülekezet egy digitális (Alhborn) orgonát kap ajándékba, amelyet 1992-ben Sepsy Károly orgonaművész avat fel.
 
Aztán pontosan 30 év múlva, mintegy csipkerózsika álomból felébredve, egy szép júliusi vasárnapon gyönyörű Bach muzsika szól az ősi hangszeren, amely ismét eredeti helyén, a keleti karzaton áll. Így érkezünk meg a jelenbe.



Paulus Frigyes ezüstkoszorús orgonaépítő mester új, két manuálos orgonát épít a régi orgonaházba új koncepcióval. A Dukász-sípok megmenthető darabjai tovább élnek, de az új orgona képességei messze meghaladják mindkét elődjének tudását a korszerű, váltócsúszkás rendszernek köszönhetően. Az újraépítés első szakértője Dr. Fekete Károly, akinek püspökké választása után ezt a munkát Homolya Dávid orgonaművész-szakértő veszi át. Rákász Gergely orgonaművész felkérésre szívesen vállalja el, hogy játékával felavassa a további koncertek rendezésére is alkalmas hangszert. A gyülekezet pedig ezen a vasárnap délelőtti istentiszteleten önfeledten ünnepel.
Az ünnepi alkalom kezdetén Becseiné Kató Anikó lelkésznő Wass Albert: Üzenet haza c. versével köszönti az egybegyűlteket, majd vezetésével a 4 éve alakult Dalos Magyar Hitvallók Kórusa szolgál.
 
Az egyházközség presbitériuma és elnöksége nevében Becsei Miklós lelkipásztor üdvözli a vendégeket és elmondja, hogy Magyarország Kormányának támogatásával két ütemben valósult meg a templom és környezete teljes felújítása. Az egyházközség erre a célra, amely magába foglalta az orgonafelújítást is, 200 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapott. Igen jelentős kiegészítéssel, példaértékű közadakozás eredményeként, 10 % önerő felhasználásával, összesen 220 millió Ft-os beruházást hajtott végre a gyülekezet. Ebből az orgonafelújítás 30 millió Ft-ba került. Az orgona 2021. december 31-re készült el, és ezzel a KCP-16 kódszámú projekt célkitűzése teljes mértékben megvalósult.
 
A beszámolót követően Kovács Sándor országgyűlési képviselő ünnepi gondolatai hangzanak el. Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke liturgikus imádsággal áldja meg az újjáépített hangszert, majd a vezérfonal szerinti napi igeszakasz alapján hirdeti Isten üzenetét a gyülekezetnek. A prédikációt követően Rákász Gergely, világszerte elismert orgonaművész koncertje következik. Művészi játékával lenyűgözi a hallgatóságot. Koncertjén Kiss Gergő, a tehetséges konzervatóriumi hallgató is közreműködik. A feledhetetlen orgonamuzsikát, valamint a hangszer építőjét és megszólaltatóit Dr. Fekete Károly püspök méltatja és a hallgatóság hatalmas tapssal jutalmazza.


 
A püspök úr elmondja azt is, hogy a mai nap hármas ünnep, hiszen nem csak az orgona épült újjá, hanem a közel százéves parókia is. Mindezek mellett pedig annak is komoly jelentősége van, hogy ezek a szép eredmények a Becsei lelkészházaspár munkálkodása során születtek, akik 2001. augusztusa óta szolgálnak a gyülekezetben. A húszéves évforduló alkalmából az Egyházkerület Szolgálati Emléklapját adja át a jubiláló lelkipásztoroknak.
 
A templomi ünnepséget a Himnusz éneklése, és Szalay Kont esperes áldása zárja. A házigazda lelkipásztor a jelenlévőket a gyülekezeti házban és parókiaudvaron elkészített szeretetvendégségre invitálja, amelyre a finom ételeket az egyházközség fenntartásában működő Kálvin János Református Általános Iskola konyhája készítette, a süteményeket a Kossuth téri és nyírcsaholyi gyülekezetek tagjai ajánlották fel. A szervezésben és a rendezvény bonyolításában sokat segítettek a gyülekezet Agapé Házi Segítségnyújtó Szolgálatának dolgozói, valamint a Kálvin iskola és a gazdasági hivatal munkatársai. Ezért a feledhetetlen napért, és benne minden áldásért Istené legyen a dicsőség! 
 
Becsei Miklós lelkipásztor, Mátészalka