Rendszerüzenet
2022. április 26.

Beiktatták Balogh Mihály lelkipásztort

Beiktatták Balogh Mihály lelkipásztort a Balmazújvárosi Református Egyházközség templomában április 24-én, vasárnap délután. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Jn 17, 15 alapján: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”

A beiktatás szolgálatát Őz Lajos, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese végezte, s röviden ismertette a lelkipásztor életútját. Balogh Mihály a Debreceni Református Kollégiumban majd teológián tanult, 2003-ban fejezte be tanulmányait és tette le a lelkészképesítő vizsgát. 2004 júniusában került Balmazújvárosra, ahol Szabadi Árpád mellett szolgált beosztott lelkipásztorként tizenhat évig. Szolgált Gyulán és Nagyhegyesen is. 2017-ben mentálhigiénés szakember lett, 2020-ban pedig elvégezte a szociális vezetőképzést. Feleségével, Baloghné Hajdú Krisztina lelkipásztorral két gyermeket nevelnek. Balogh Mihályt 2020 decemberében választotta meg a lelkészválasztó közgyűlés.

A köszöntéseket követően Balogh Mihály az Ézs 35, 1-9. versei alapján hirdette Isten igéjét.

„Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik, akár egy liliom. / Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és a Sárón díszében. Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk méltóságát. / Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a megroskadt térdeket! / Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! / Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. / Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok. / Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka fog teremni. / Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az ÚR népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. / Nem lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta.”

Az istentiszteletet követően szeretetvendégségre került sor.