Rendszerüzenet

Bizony, ez az ember Isten Fia volt

Jézus kérdez - a Tiszántúli REformátus Egyházkerület Böjti sorozata
 
 
 
„Bizony ez az ember Isten Fia volt.” (Mk 15,39)
 
Mindannyian kicsit, vagy néha nagyon másképp látjuk ugyanazt a valóságot.
Jézus keresztje mellett ott voltak a zsidó vezetők, Jézus tanítványai, családtagjai, kíváncsiskodó sokaság, és mindenki kicsit másképp látta az eseményeket. De ott volt a nagy gyakorlattal rendelkező római kivégző osztag is, élén a századossal.
 
A római hadsereg századosa valószínűleg keveset ismerhetett a zsidó hitvilágból. De azt érthette ahogyan némelyek Jézust csúfolták. Ahogyan azt kiabálták, hogy ha Isten fia vagy szállj le a keresztről. A századosnak a keresztre feszített Jézus viselkedésében több minden feltűnhetett, amit az elfogultak közül talán kevesen vettek észre. Jézus nem átkozódott, nem ordítozott. Sőt gyűlölői számára is bocsánatért imádkozott. Jézus önmaga mentésére nem élt isteni hatalmával.
Bizonyára ez döbbentette meg a századost, és késztette hitvalló megszólalásra, hogy: „Bizony ez az ember Isten Fia volt!” A százados a kereszt körüli közhangulat ellenére kimondta felismerését. Ez a felismerés döntés elé állít azóta is mindenkit.
 
Ő még nem tudhatta azt, ami harmadnapra történt. Azt, hogy hamarosan sokan újra találkozhattak a feltámadott Úrral. Azt, hogy a mennyei Atya „kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát.” Mi is jó reménységgel várhatjuk őt visszajönni hatalommal és dicsőséggel.
 
De addig is a hívő ember kiváltsága, hogy már tudjuk, hogy Jézus a Krisztus. Jézusban Isten bűnbocsátó szeretetét, kegyelmét kínálja fel nekünk. Mi már nem csak horizontálisan, hanem vertikálisan is láthatjuk a dolgokat. Így ismeretünk nem lesz nagyon egyoldalú, elfogult és ezért megtévesztő.
 
A bűnt, halált legyőző, feltámadott Úrnak ez az ismerete tehet bennünket is erős szívűvé, mint akik látjuk a láthatatlant. A feltámadott Krisztust követve ez a halált legyőző kegyelmes szeretet indítson bennünket is hűséges, bizonyságtevő életre.
Merjük mi is bátran hirdetni sok mindentől hangos világunkban, hogy Jézus az út, igazság és az élet.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1. Te hogyan nézed a világot?
2. Mit jelent számodra a vertikális látásmód?
 
Javasolt ének: 507. Krisztus feltámada igazságunkra
https://enekeskonyv.reformatus.hu/digitalis-reformatus-enekeskonyv/enek/625/
 
Püski Lajos
TTRE főjegyző
Nagyerdei Református Egyházközség