Rendszerüzenet
2022. március 25.

Hálaadó istentisztelet a kéki gyülekezetben

Különleges alkalomra gyűlt össze Kék község református gyülekezete március 24-én, csütörtökön délután: hálaadó istentiszteletet tartottak a felújított gyülekezeti házért. A munkálatok mintegy ötvenmillió forintból valósultak meg.

Az istentisztelet kezdetén Koncz Imre szabolcs-beregi esperes szolgált imádsággal, majd Fekete Károly tiszántúli püspök hirdette Isten igéjét az Ef 4,1-3 alapján. Püspök úr kiemelte, hogy Pál apostol öt ellenőrző pontot ad, amelyekhez szinte folyamatosan hozzá kellene mérni magunkat. „Öt szempont, amelynek betartása fémjelzi a Krisztus-követésünket” – emelte ki.  „Az első ellenőrző pont: nincs méltó Krisztus-követés teljes alázatosság nélkül: járjatok alázatossággal. (…) A második korrekciós pont: éljetek szelídséggel. (…) A harmadik ellenőrző pont: éljetek türelemmel, hosszútűréssel. (…) Az utolsó előtti mérőpont: viseljétek (szenvedjétek) el egymást szeretettel. (…) Végül: Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” – helyezte a gyülekezet szívére. Ezeket a pontokat karban kell tartanunk, figyelni és ellenőrizni kell őket, s ennek tere lehet a megújult gyülekezeti ház is – zárta szavait.  

A gyülekezeti ház felújítási munkálatairól – amelynek kivitelezése 2018-2020 között zajlott -  Pápay Gábor lelkipásztor számolt be.

Soltész Miklós államtitkár rámutatott, hogy a közösség ereje az összefogásban van, és az egyházak közösséget teremtenek. „Hogy kitört a háború, látjuk, hogy az egyházi közösségek milyen erővel bírnak, s mennyit segítenek a rászorulóknak” – mondta.

Poór Sándor polgármester örömét fejezte ki, hogy megújult a község szívében a gyülekezeti ház, ami jó lehetőség a kéki gyülekezetnek és a lelki táplálékot keresőknek a hitéletük megerősítésére és megélésére.

Seszták Miklós országgyűlési képviselő a különböző életirányokról beszélt: céltudatosan előre kell tartanunk, ugyanakkor hátra is kell tekintenünk, mert a múltunk ismerete nélkül nem lehet biztos a jövőnk. „Ahhoz, hogy senkit ne tiporjunk el, lefelé is kell tekintenünk, ugyanakkor oldalra is kell fordítanunk a fejünket, hogy tudjuk, ki van mellettünk, ki az, akire számíthatunk. Keresztyén emberként pedig mindig felfelé kell néznünk, hiszen a Jóisten szeret bennünket, s ez a legfontosabb” – mondta.

A gyülekezeti ház megáldását és a szalagátvágást követően szeretetvendégségre került sor.