Rendszerüzenet

A templom, mint jel - Hálaadó istentisztelet Túrkevén

 Szinte napra pontosan négy hónap elteltével újabb álom megvalósulásáért adhattak hálát a túrkevei reformátusok. 2021. november 21-én a túrkevei Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda új, óvodai épületének átadására került sor, majd a templom teljeskörű külső felújítása valósult meg, és ezzel az örömmel teltek meg a padok a hálaadó istentiszteleten 2022. március 20-án.

Az 1755-ben felszentelt templom nyílászáróinak, homlokzatának és ablakainak megújulása mellett az 1821-es toronysüveg helyére egy vörösréz héjazattal bevont ragasztott vörösfenyőből készült süveg került. Nagytiszteletű Kereszti Roland, a gyülekezet lelkipásztora kiemelte: a túrkevei reformátusok mindig is szívügyükként tekintettek a templomra. A gyülekezet önereje mellett pályázati forrás és kormányzati támogatás tette lehetővé a templomfelújítást.

Az istentiszteleten dr. Fekete Károly püspök a Máté evangéliumában olvasható templomtisztítási történet alapján hirdette Isten igéjét: „Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mt 21,12-13)

Az igehirdetés középpontjában a templomról alkotott emberi elképzelések és a Isten szándékának megvizsgálása állt. A templom sűrített, beszédes jel: „mindig üzen az odajárók istenképéről, egyházlátásáról, gyülekezetfelfogásáról, Isten népének a küldetéséről.” Dr. Fekete Károly a két egymással szemben álló templomképet tárta fel a hallgatók előtt, amelyek közötti különbséget egyedül Jézus jelenléte határozza meg: „A legszomorúbb templomkép, egyházkép, gyülekezetkép az, ha a gyülekezet, az egyház, a templom Jézus nélküli. Ez tragikus kép.” Számadásra, mérlegelésre felszólító az evangéliumi szakasz: „Jó lenne, ha feltámadna bennünk a tiltakozás minden Jézus-nélküliség ellen, és feltámadna a vágy az élet-, és lelkület-tisztító, önhittséget kiűző, tiszta hitet ajándékozó Jézus iránt, mert van egy másik templomkép is! Ez a legpompásabb templomkép, amelyik Jézus bevonulása után tárul elénk.” – hangzott az összegzés az igehirdetésben.

Az istentisztelet folytatásában köszöntést mondott Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, F. Kovács Sándor, országgyűlési képviselő és Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese, aki a 27. zsoltár könyörgéséből olvasott fel egy részletet: „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában.” (Zsolt 27,4)

Zárásképpen egy emléklap került aláírásra, amelyet Dr. Fekete Károly, Keresztes Roland, Dr. Semjén Zsolt és Bölkei Sándor helyeztek el az időkapszulába, nyomot hagyva a következő templomfelújító generációnak.


Szöveg és fotó: Bogyó Zsófia