Rendszerüzenet

Ti is ennyire értetlenek vagytok? - Böjti sorozat

Jézus kérdez - A Tiszántúli Református Egyházkerület Böjti sorozata



Ige: „Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná?” (Mk 7,18)

 

Amikor böjtről beszélünk, nem tudjuk a fogalmat elképzelni anélkül, hogy ne egy tudatos folyamatot lássunk magunk előtt. Böjtölni nem lehet véletlenül. Az az ember, aki éhes, és van lehetősége táplálékhoz jutni, de nem teszi, tudatosan mond le az étkezésről. Ezért fontos, ha szembenézünk a böjt lelki és testi mivolta mellett a szellemivel, hogy „ne legyünk értetlenek.”

 

Sokszor hangsúlyozzuk reformátusként, hogy nem csak az ételről való lemondással lehet böjtölni. Most ebben Jézus is megerősít minket, amikor rámutat, nem az étel rontja meg az embert. Hanem, ami a lelkünkben van, az teszi tisztátalanná életünket. Ezért ezen kell dolgoznunk a böjtben. Mi az, ami a gondolataimban, érzéseimben, szándékaimban nem tiszta? Talán önzés, indulat, tisztátalan vágyak, figyelmetlenség, érzéketlenség? Hol jelentkeznek ezek leginkább? A munkahelyen, a családomban, barátok között, a gyülekezetben? Hogyan formálhatom az életemet úgy a böjtben, hogy tisztuljak? Miről kell lemondanom? Mivel kell megküzdenem? Mit kell jobban, többet gyakorolnom, edzenem, sőt, akár erőltetnem?

 

Ezt nagyon tudatosan, éretten kell átgondolnunk és megválasztanunk. Ehhez szembe kell nézni önmagunkkal, értékelni, hogy mi az, ami Isten szerint tiszta az életemben és mi nem. És megpróbálni legyőzni. Mert a böjt az bizony böjt. Nem lehet ráfogni valamire utólag, hogy lehet, hogy többet mozogtam, vagy kevesebbet ettem, vagy úgy érzem, többet imádkoztam, vagy kevesebbszer mentem el szórakozóhelyekre. Ha így is volt, a kérdés az, hogy mire volt ez jó? Miben fejlődtél vele? Ha a böjtünk csak ilyen esetleges, akkor ugyanolyan értetlenek vagyunk, mint Jézus tanítványai. Ettől még persze nem jutunk kárhozatra. Viszont minél több esélyt adunk a kísértőnek, ő annál nagyobb sikerben reménykedhet. És ha azoknak ellen is állunk, nem biztos, hogy minden olyan áldásban részesedni fogunk, amelyre Isten hívott el bennünket. Ezért kell tudatosan meghatároznunk a böjtölésünket, hogy ne legyünk értetlenek, sőt, egyre tudatosabbak és érettebbek a hit útján. Ámen!

 

Kérdések tovább gondolásra:

  1. Milyen érzéseim, vágyaim vannak, amelyek nem tiszták?
  2. Hogyan tudom őket legyőzni? Miről kell lemondanom, mit kell többet gyakorolnom?
Énekjavaslat: 473. Tisztítsd meg szíved
https://enekeskonyv.reformatus.hu/digitalis-reformatus-enekeskonyv/enek/468/

Bertha Zoltán

DRKG Dóczy Gimnázium