Rendszerüzenet

Látsz-e valamit? - Böjti sorozat

Jézus kérdez - A Tiszántúli Református Egyházkerület Böjti sorozata
 
Ige: „Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit?” (Márk 8,23)
 
Jézus már csak ilyen! Kézen fogva vezeti a Bétsaidában élő vakot, aki segítség nélkül képtelen lenne járni, és a gyógyítás közben teszi fel neki ezt a lényegre törő kérdést. Jézus kézen fog, és vezet, amikor magadtól képtelen vagy haladni, közben pedig kérdez.
 
A történetben akkor hangzik el ez a kérdés, miután a tanítványok saját szemükkel látják, ahogy ezreket jóllakat Jézus, és mégis aggódnak az étkezésük miatt. A történet folytatásában pedig nehézkes felfogása ellenére Péter mégis megérti a legfontosabbat Jézussal kapcsolatban, hiszen kijelenti, hogy ő a Krisztus. Érthetetlen fordulatok ezek. Pont ilyen Istennek a kegyelme is! Nincs benne emberi logika. És éppen az értetlenségünk, a hitetlenségünk vakít el, de Krisztus a tisztán látás ajándékát szánja nekünk kegyelméből.
 
Jézus azt szeretné, hogy tisztán lásd „lelki szemeiddel” őt és önmagadat is a Vele való kapcsolatod tükrében. Mert vele olyannak láthatod magad, amilyen vagy! Nem olyannak, amilyennek szeretnél látszani vagy amilyennek mások látnak és nem is olyannak, amilyenek nélküle látod magad. Eleinte az első tanítványok (mint az elnyomott nép tagjai) számára Jézusnak a messiási küldetése egyet jelentett a gazdagsággal, a hírnévvel és a politikai hatalommal. Ezért értetlenkedtek annyit. Még vakok voltak.
 
Napjainkban is ezekkel és még hasonló kísértésekkel kell megküzdenünk, ha Krisztust akarjuk követni! És Krisztus mellett is romolhat a látásunk, ha nem figyelünk rá. De az a jó hír, hogy Jézus képes megszűntetni a vakságunkat. Egyedül ő adhat látást Szentlelke által egyrészt arra, hogy felismerjük benne a Szabadítót, akire megvetés, megaláztatás, szenvedés és végül a kereszthalál várt, hogy végül övé legyen a dicsőség. Másrészt neki köszönhetően ismerjük fel például a személyes kísértéseinket, de a küldetésünket is, és vele látunk túl a saját nyomorainkon is. Ő kézen fogva vezet, és kérdez, mi pedig látunk. Ámen.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1. Milyennek látod most Jézust?
2. Életed melyik területére szeretnél tőle tisztán látást kérni?
 
Énekjavaslat: 713. Amint vagyok - sok bűn alatt
https://enekeskonyv.reformatus.hu/digitalis-reformatus-enekeskonyv/enek/393/
 
Péter-Szarka László
Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet