Rendszerüzenet

Mit tartozik rád? - Böjti sorozat

Jézus kérdez - A Tiszántúli Református Egyházkerület Böjti sorozata
 


 
Ige: „Jézus pedig így szólt hozzá: Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” (Jn 21,22)
 
Szeretünk mások életével foglalkozni. Lehet szeretetből és gondoskodással. Például, amikor valaki megkérdezi a párját, hogy telt a napja; de lássuk be, valamikor rosszindulattal, amikor például szájról szájra terjed a pletyka. Bármi is legyen mögötte a motiváció, ameddig mások életével foglalkozunk, nem kell a sajátunkkal. Felszabadító is lehet, és egyfajta természetes menekülési útvonalként is szolgálhat a ránk nehezedő feladatok elől. Mert van, ami ránk nehezedik és nyom maga előtt minket. Jó egy kicsit megállni, kiszakadni ebből, és ehhez kapóra jön mások élete. Ameddig azzal foglalkozunk, a sajátunkról eltereli a figyelmünket.
 
Ebbe a helyzetbe szól bele Jézus kérdése: Mit tartozik rád? Mondja ezt Péternek, aki János sorsa felől érdeklődik a Mestertől. Vele mi lesz? Mi lesz az ő feladata? Mi lesz az ő sorsa? És Jézus egyszerűen, de határozottan meghúzza kettejük között a határt. Megvan a te feladatod, és megvan az ő feladata. Ne az övével foglalkozz! Mondja ezt annak a Péternek, akit bevon Krisztus a munkájába, ami által az egész világtörténelmet meg fogja változtatni. Egy egyszerű halászembert óriási feladatokra hív el.
 
És hív minket is Krisztus óriási feladatokra, amik lehet néha teherként nehezednek a vállunkra, Isten mégis ránk bízza azokat. Bátorságra van szükségünk, hogy szembesülni merjünk azzal, ami a mi feladatunk. Honnan lehet ehhez bátorságot meríteni, hogy ne meneküljünk előlük?
 
Isten óriási szakadékot hidalt át azzal, hogy ember lett. Vállalta az emberi léttel járó minden kiszolgáltatottságot és bizonytalanságot. Azonosult a mi sorsunkkal, hogy biztosítson minket arról, nincs olyan helyzet, amibe ne jönne velünk. Ez adhat erőt ahhoz, hogy mi is merjünk szembesülni az ilyen helyzetekkel. Mi az, ami elől menekülünk? Mi az, amivel szégyellünk szembesülni, amivel nem akarunk foglalkozni, mert kellemetlen, fájó? Bármi legyen is az, Isten számára nem idegen, hogy ott legyen benne velünk és vezessen minket. Bármi lehet ez, az élet legnagyobb mélysége is, ahogy a zsoltáros írja: “Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” (Zsolt 23,4a). Ámen.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1. Mi elől menekülünk?
2. Gondoljuk végig: Isten mi mindent vállalt azért, hogy velünk lehessen.
 
Énekjavaslat: 534. Úr Jézus, aki felséggel
https://enekeskonyv.reformatus.hu/digitalis-reformatus-enekeskonyv/enek/643/
 
Kovács Gergő
lelkipásztor, Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet