Rendszerüzenet
2022. február 07.

Tornyospálcai hálaadás a szeretetszolgálat vasárnapján

Több mint húsz évvel ezelőtt hittel, derűlátással és elkötelezettséggel indult el egy új korszak a tornyospálcai gyülekezetben. Látható jelei ennek a gyülekezeti központ felépítése, a műemlék templom külső-belső restaurálása, a régi temető rendezése, orgonaépítés és az Áldás Diakóniai Otthon folyamatos bővülése, illetve az Áldás Óvoda működése. A befektetett energiák, a jó kezdeményezések, a segíteni akarás eredménye az is, hogy idő közben az ötven ellátottból háromezer fő lett, a kezdeti három dolgozóból százhetven fős munkatársi közösség alakult.

Az Áldás Óvoda immár öt telephelyen működik és van kilenc mini bölcsődéjük is. Legutóbb két pályázatot zártak le. Az egyikből megújult a vihar tépázta torony és a zsindelytető, a másikból a temető két útját térkövezték le.

A 2022. február 6-án, vasárnap délelőtt tartott hálaadó istentiszteleten dr. Fekete Károly püspök hirdette az igét a Mt 13,1-9 versei alapján. A magvető példázatában Jézus az ige legyőzhetetlen erejéről beszél, mert ahol Ő beavatkozik, ott csoda történik. Ott egyetlen magban benne feszül a megsokszorozódás ereje, mert Jézus előtt a százszor annyi ígérete van. A magvető Krisztus még mindig munkálkodik, hogy ne csupán termőre forduljunk, hanem teremjünk százannyit. Ilyen bőkezűen működik Jézus szeretetszolgálata rajtunk, hogy mi is utánozzuk Őt.

A hálaadó gyülekezetet és jubiláló lelkészét köszöntötte Koncz Imre esperes, Czibere Károly főigazgató, dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, dr. Fekete Károly püspök és a hittanos gyermekek éneklő csoportja. A presbitérium új palásttal lepte meg Szántó József lelkipásztort, feleségét pedig díszes Bibliával ajándékozták meg. A gyülekezet intézményeiben tíz éve szolgálatot teljesítők emléklapot vettek át Czibere Károly főigazgatótól és Szántó József lelkipásztortól.