Más úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,12) – Palánki Ferenc megyéspüspök hirdetett igét az ökumenikus imahét záró istentiszteletén a Református Nagytemplomban
Az imahét záró alkalmán, január 23-án dr. Fekete Károly köszöntötte a felekezetek híveit, képviselőit, a szolgálattevőket: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolitát, Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztort, Sipos Barnabás ortodox parókust, Bereczki Lajos baptista lelkipásztort, rektor helyettest és az Országos Mentőszolgálat vezetőségét: dr. Korcsmáros Ferenc regionális igazgatót, dr. Szatmári Zoltán regionális igazgatóhelyettest, Petrik Tamás vezető mentőtisztet és Ménes Dávid állomásvezető mentőtisztet, akik jelenlétükkel fejezték ki köszönetüket a város híveinek az adományért.
Az ökumenikus imahét debreceni alkalmain összegyűlt perselyadományt a Debreceni Mentőszolgálat támogatására egy hordozható ultrahang készülék beszerzésére ajánlották fel.
A záró istentiszteleten díjátadásra is sor került. A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány a „Pro Unitate in Christo” („A Krisztusban megélt egységért”) díjjal 2021-ben főtisztelendő dr. Benyik György római katolikus plébánost, teológiai tanárt tüntette ki. Dr. Benyik György a Szegedi Biblikus Konferencia megalapításával, folyamatos szervezésével hosszú időn át és jelentős mértékben járult hozzá a hazai katolikus és protestáns egyházak közötti teológiai párbeszédhez, egymás kölcsönös megismeréséhez és megbecsüléséhez.
A díjat dr. Fekete Károly püspök és dr. Kustár Zoltán kuratóriumi elnök közösen adták át.
Dr. Benyik György plébános, teológiai tanár szakmai életútjáról ITT olvashatunk.
Fekete Károly református püspök köszöntő gondolataiban elmondta, a csillag ezen az estén is emlékeztet bennünket a napkeleti bölcsek történetére, akik Isten angyalának szavára más úton tértek vissza hazájukba: „Minden Krisztus útjára való rátalálás, történjen az bárhol és bármikor, mind-mind egy-egy útelterelés, iránymódosítás, az élet eddigi irányának gyökeres megváltoztatása kell hogy legyen a hazavezető irányba, vissza az Atyához. A bölcsek történetében nemcsak az út lett más, hanem ők maguk is mások lettek, továbbfejlődtek az engedelmességben. Krisztus bennünket is más és új útra kötelez…
A csillag jel már egészen korán a keresztyén misszió jelképe lett. Aranyszájú Szent János a megkeresztelkedetteket az újjászületés csillagainak tartotta, azt mondta róluk: „ők fényesebbek az ég csillagánál, ők csillagok a földön azáltal, Aki a menyből ragyog a földre. Nappal is csillagok, melyek ragyogóbbak az éjszaka tündöklő csillagoknál. Amazok ugyanis a napfelkelte után láthatatlanokká válnak, emezek az igazságosság napjának felragyogásával még inkább felragyognak…” – zárta köszöntő gondolatait Fekete Károly püspök.
„Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,25-30).
„Más úton tértek vissza hazájukba” – kezdte az evangélium felolvasása után a nap mottójával igehirdetését Palánki Ferenc megyéspüspök, majd arról elmélkedett, hogy a bölcsek nemcsak fizikailag más úton tértek haza, hanem más emberként is, mert a Jézussal való találkozás átalakítja, átformálja az embert:
„Visszatekinthetünk az elmúlt hét elmélkedéseire, amikor közösségben találkoztunk Jézussal, vagy a bölcsek történetére, akik megértvén a csillag üzenetét, útnak indultak. Maradhattak volna otthon, de ők látni akarták, mit jelent a csillag. Volt bennük egy alapvető vágyakozás, az ember vágyakozása az Isten iránt, amely a nem hívő emberben is benne van. Aki távol van az Istentől, Isten ahhoz is nagyon közel van. Mindenki boldog akar lenni, de a boldogságot csak Isten tudja nekünk megadni, mert a végtelenre való vágyakozásunkat a végtelen Isten tudja betölteni.
Ott volt a bölcsekben a vágyakozás, a meglátás, észrevették a csillag jelet, és ez a folyamat nem állt meg az értelmüknél, hanem eljutott a szívükig.
Mi is kérhetjük, hogy lássuk meg azokat a jeleket az életünk során, amelyeket Isten nekünk küldeni akar. Lássuk meg a szemünkkel, fogjuk fel az értelmünkkel, és fogadjuk be a szívünkkel.
Amikor a bölcsek megérkeznek, először a király palotájában keresik a gyermeket. Nem jó helyen keresik. Letértek az útról, vagy eltévesztették a jelet? De amikor ismét a jó útra tértek, újra megjelent nekik a csillag. Olyan jó lenne, ha mi is bölcsek lennénk, hogy az életutunkon semmi nem térítene el bennünket, ami nem égi jel.
És létrejön a találkozás. A bölcsek láttak egy kicsiny gyermeket, és leborulva imádták Őt. Nemcsak a szemükkel láttak, hanem a hitükkel, amely arra késztette őket, hogy adják át ajándékaikat, és ebből a találkozásból rádöbbentek arra, hogy igazából ők maguk a megajándékozottak.
Az Istennel való találkozás tehát képessé tette őket arra, hogy elinduljanak vissza, de már nem a régi, hanem a megújult ember életébe. A mai evangélium arra vezet bennünket, hogyan tudunk mi, hívő emberek találkozni Jézussal és megújulni.
Jézus bennünket is hív: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket” (Mt 11,28). Ez a hálaadó himnusz összefoglalja Jézus küldetését. Leginkább azt szoktuk mondani, hogy Jézus azért jött, hogy megváltson minket, és ez így is van. De alapvetően az Ő küldetése, hogy kinyilatkoztassa nekünk Istent, az Atyát. Kinyilatkoztassa Isten szeretetét, mert senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú” (Ld. Mt 11,27).”
A főpásztor ezután utalt arra a fejezetre, amelyben a felolvasott evangéliumi szakasz található. Ebben Keresztelő Szent János elbizonytalanodik és elküldi tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3)
„Itt található továbbá, hogy Jézus koholja a nemzedékét, a „tereken tanyázó gyerekekhez” (Mt 11,16) hasonlítja őket, akiknek semmi sem jó. Korholja a városokat: „Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna” (Mt 11,23). Tulajdonképpen egy visszautasítással, meg nem értéssel találkozik, de Jézus mégis ujjong.
Az első tehát, amit meg kellene tanulnunk, hogy a körülményektől függetlenül tudjunk mi is Isten felé fordulni, Neki hálát adni, Őt magasztalni, ujjongani. Jézus arra akar bennünket megtanítani, rávezetni, hogy a mennyei Atyával való kapcsolatunk megadja a szívünkbe a békét, a harmóniát, az életvezetésünknek azt a vonalát, amely üdvösségtörténetté tudja formálni az életünket. Találkozhatunk mi is Jézussal az Igében, amikor olvassuk, hallgatjuk a tanítását. Találkozhatunk a liturgiában, a közösségben, és így egyre jobban megismerjük az Atyát, a szeretet és az élet forrását. Megismerhetjük, hogy Jézusnak sokkal nagyobb utat kellett megtenni a végtelenből ide, közénk, emberek közé, mint amit nekünk kell megtenni azért, hogy vele találkozhassunk. Megismerhetjük azt, hogy a mennyei Atyát vonzzák a kicsinyek, az egyszerű lelkek.
Jézus mindannyiunknak akarja kinyilatkoztatni az Atyát, de csak a kicsinyek, az egyszerűek tudják felfogni, megérteni, befogadni, azok, akik nincsenek tele saját magukkal, akikben benne van a vágy, a készség, hogy elinduljanak és létrejöhessen a találkozás Isten és ember között.
Olofsson Placid atya így beszélt erről: Azt tudtam elviselni a Gulágon, hogy kicsi vagyok. De mondtam a többieknek, mutassuk meg a nagyoknak, hogy mi a kicsinységünkben rátalálhatunk a nagyságunkra, amely bennünk van, amelyet Istentől kaptunk. Minden ember megkapja ezt a nagyságot Istentől, de akkor tudja értékelni és felfogni, amikor kicsinnyé válik. Ez a nagyságunk az emberi méltóság alapja: Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, és Jézus Krisztus minden embert megváltott.
“Jöjjetek hozzám mindnyájan….” (Mt 11,28).
Rászorulunk Jézusra. Fáradtak vagyunk, terhek alatt görnyedünk és sokszor mi magunk is terheket rakunk egymásra, ragaszkodunk megrögzött szokásainkhoz, még akkor is, ha ez másoknak nehezíti az életét. Mindenki belefárad valamibe az élete során. Minden életkorban, élethelyzetben megvan a keresztünk, a problémánk. Szükségünk van Jézusra, elfáradunk, a nehézségek, gazdasági és külső körülmények miatt belefáradunk a világba, amelyben élünk.
Elfáradunk a rengeteg bűn, önzés, igazságtalanság, méltánytalanság, rosszindulat miatt, hogy rosszul bánnak velünk, nem szeretnek eléggé, vagy nem fogadják el a szeretetünket, visszaélnek vele, nem értékelik a fáradozásainkat, belefáradunk az emberekbe.
Elfáradunk saját emberi esendőségeinkbe is, a bűneinkbe, a gyarlóságainkba.
Babits Mihály, Intelem vezeklésre című versében így fogalmaz: „Mivel e földön jónak lenni oly nehéz – erényeid elhagynak, mint az ifjúság, de bűneid utánad jönnek, mint a hű kutyák.”
Belefáradunk saját magunkba, és valójában ekkor jut el Jézus csöndes, hívó szava: Jöjjetek hozzám, felüdítelek, megkönnyítelek benneteket. A kérdés csak az, hogy odamegyünk-e Jézushoz, meghalljuk-e ezt a hívást, Tőle kéjük-e a gyógyulást az enyhülést, mert Ő szól: tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, nálam nyugalmat talál lelketek.
Az élet hajszájára orvosság a vele való kapcsolatunk, a napi csendes imádság. A körülmények sokszor nem tőlünk függenek, de az, hogy mi hogyan vagyunk bennük, az tőlünk függ. Legyen a körülményektől független az istenkapcsolatunk. Ezt tanulhatjuk meg Jézustól.
Nehéz helyzetekben, a gonosz világban is törekednünk kell más, új embernek lenni, új utakon járni.
Az emberi önzésre, szeretetlenségre, a hitünkből fakadó szeretettel kell válaszolni, hiszen mi ezt tanultuk meg Krisztustól. Az orvosság tehát az, hogy nap mint nap tegyünk jót valakivel, akinek ezzel könnyebbé, szebbé, jobbá tudjuk tenni az életét.
Egykori lelkiatyám jelmondata ez volt: „Én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen.” Törekedjünk erre mi is minden nap!
Mielőtt elkeserednénk, belefáradnánk abba, hogy nem tudjuk legyőzni a gyarlóságainkat, van orvos és van orvosság: az irgalmas Atya, Akit Jézus kinyilatkoztatott és a bűnbánat, a megtérés lehetősége. Éljünk az egyház adta lehetőségekkel, vigyük Jézushoz bűneinket, esendőségeinket, gyengeségeinket.
Sokat segít bűneink, gyarlóságaink legyőzésében, ha hálásak vagyunk Istennek azért, amit kapunk és azért, hogy Ő meg akar bennünket változtatni, gyógyítani.
A bölcsek más úton tértek vissza hazájukba. Találkoztak Jézussal, és más emberek lettek. Mi is ezen a héten is, és életünk során sokszor találkozhattunk Jézussal, és a mai nap is lehetőség, hogy felismerjük az Ő jelenlétét, hogy tanuljunk Tőle szelídséget, alázatot és bölcsként más, új utakon járva, jobb emberként térjünk vissza otthonunkba – fejezte be igehirdetését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Tiszántúli Református Egyházkerület
