Rendszerüzenet

A türelem születése - Kiállításmegnyitó

A türelem születése a „máris” világában – Kiállításmegnyitó a Kálmáncsehi Galériában

2021.december harmadikán került sor a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség Kálmáncsehi Galériájában annak a kiállításnak a megnyitójára, amely a Staféta elnevezést viselő országos kiállítássorozat második állomása, alkalma. A sorozat egésze a várakozás témakörét járja körül, a Galériában megtekinthető kiállítás jelenleg a várakozás türelmével foglalkozik mélyrehatóan: A türelem születése címet viseli a tárlat.




A megnyitón Tóth Lilla Lenke népdalénekes és Vojtkó Eszter énekes imádkoztak magyar népdalaink megszólaltatásával, az adventi várakozás Istent dicsérő mélységeibe vezetve a jelenlévőket. Beszédet mondott Kósa Lajos, országgyűlési képviselő, aki beszédében kihangsúlyozta, a mai társadalomban az ilyen művészeti megmozdulások nagy jelentőséggel bírnak. A megjelenteket Dr. Fekete Károly, tiszántúli püspök is köszöntötte. „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig.” (Jak 5,7) – olvasta fel Fekete Károly a Református Bibliaolvasó Kalauz aznapra kijelölt igeszakaszát, amely gyönyörűen egybecsengett a kiállítás központi gondolatával. Beszédében kiemelte a türelmes várakozás jelentőségét egy olyan korban, amely a „máris” világává lett. A türelmes várakozás feszültségét nagyon jól kifejezik az alkotói tevékenységek. Fekete Károly elmondta: „Az ihlet pillanatáról csak a művész tudja, mennyit várt arra”. Az adventi készülődés és a Galériában megnyitott kiállítás abban segíthet bennünket, hogy megérkezzünk ahhoz, aki a szeretet-központú világlátás beteljesítője: Jézus Krisztushoz.

Lovász Krisztián, a Galériának otthont adó gyülekezet vezető lelkipásztora köszöntéjében elmondta, nagy lehetőség a kiállítás arra, hogy nyitva legyen az ajtó, nyitva legyen a templom, és a szívek megnyílhassanak. Végezetül Áfra János művészeti író méltatta az alkotók műveit.  Név szerint: Aknay János, Bereznai Péter, Bráda Tibor, Buhály József, Gáti György, Ghyczy György, Mayer Éva és Zsila Sándor alkotásai kerültek kiállításra.

A kiállítás 2022. január 4-ig tekinthető meg hétköznap 8:00 és 16:00 között, hétvégén egyeztetés szerint a gyülekezet központi számán: +3652417528.

Tardy Anna, a kiállítás kurátorának szavai nagyon jól összefoglalják, miért érdemes az adventi időszakban ellátogatni a Galériába: „a kamarakiállítás arra irányítja a figyelmünket, hogy tárulhat fel hétköznapjainkban, teremtett és konstruált tereinkben és legbelsőbb világunkban az Úr jelenvalóságának élménye, ha elménket lecsillapítva, eredendő türelmetlenségünket legyőzve hagyjuk megtapasztalni a mindennapok szakralitását.”

Bogyó Zsófia