Rendszerüzenet
2021. november 21.

Sár és arany

Két őzike szaladt át előttünk a nagycsere-halápi erdőben egy november végi borús, esőfelhős napon. Fürgén szökkentek, majd az út túloldaláról érdeklődve szemléltek bennünket. Vendégek voltunk azon a napon az erdő mélyén, Iszlai Gergellyel, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) debreceni irodájának operatív vezetőjével, Jenei Zoltán nagycsere-halápi lelkipásztorral, a tanyagondnokság vezetőjével és két munkatárssal adományokat és élelmiszercsomagot vittünk oda, ahol nagy szükség volt rá.

A kacskaringós, erdei földutat, s elágazásait az itt élők vagy munkálkodók ismerhetik jól, könnyű eltévedni. Csak úgy dobált minket a református szeretetszolgálat kisbusza. Van, ahol több száz méterre lakik a legközelebbi szomszéd. Van, ahol nincs bekötve se víz, se gáz. Van, aki már 1957 óta él a tanyavilágban.


Nagycsere és Haláp közigazgatási értelemben Debrecen városához tartozik, több mint ezer ember él a térségben. A Tiszántúl egyik legnagyobb tanyavilága volt itt régen: utunk során elhaladunk a Halápi Csárda mellett, ahol valaha Rózsa Sándor mulatott. Ma már elhagyatottan áll, a múlt egy darabja.

Nagycsere-Halápon régebben gazdálkodó, jómódú emberek laktak, nyolc iskolát eltartott a közösség, 1930-ban parókiát is építettek. Azonban a különböző társadalmi, gazdasági, mezőgazdasági átalakulásokkal, a központosításokkal, a Zsuzsi vonat megszüntetésével és a tanyasi iskolák bezárásával valami végérvényesen átalakult. Az itt élő gazdálkodó emberek ellehetetlenültek, szegény sorba kerültek, vagy éppen elköltöztek. A valaha volt gazdag tanyavilág eltűnt.  


Iszlai Gergely és Jenei Zoltán

Iszlai Gergely szereti a hivatását, és szenvedéllyel is végzi a munkáját. Sokat van úton, és bizony ez sok szervezést igényel. Rendszeresen visz adományokat Kárpátaljára, és az MRSZ Szeretetdoboz debreceni akcióját is szervezi. Örömmel számolt be arról, hogy most négy erdélyi egyházmegye gyűjt a kárpátaljai testvéreknek, több száz Szeretetdoboz tartós élelmiszerrel való megtöltését vállalták be, ez több tonna adományt jelent. A szállításuk és koordinálásuk mind-mind nagy feladat, ami a koronavírus-járvány idején még nehezebb, de nem lehetetlen. Gergely a tanyagondnoki szolgálattal is együttműködik.

Jenei Zoltán lelkipásztor megosztotta velünk, hogy az egyházközség 2010 óta Tanyagondnoki Szolgálatot tart fenn. Ennek köszönhetően a Nagycserén és Halápon élő idősek, betegek, elesettek, szociálisan vagy egyéb más körülmények miatt rászorulók eljuthatnak a kórházba, rendelésekre, vizsgálatokra, az önkormányzati hivatalokba, a gyógyszertárba, bevásárlóközpontokba. Hiszen a közlekedés igen nehézkes innen: messze a megálló, a busz ritkán jár, így akinek nincsen gépjárműve, teljesen ellehetetlenül. Az egyházközség egy családi napközinek és bölcsődének is a fenntartója. Ma már sem Nagycserén, sem Halápon nincs iskola. Jenei Zoltán arra is kitért, hogy a maroknyi gyülekezeteknek nem tett jót a koronavírus-helyzet, ugyanis a közösségépítés megakadt. De a pandémia alatt papíralapon minden vasárnapra eljuttatta az igei üzenetet a gyülekezeti tagoknak, és ifjúsági misszióval is próbálkoznak.

Az utunk során mindenki sorra osztja meg a tapasztalatait. A tanyagondnoki szolgálat állandó kapcsolatot tart az itt élőkkel: ismerik őket, tudják, hogy mire van szükségük. Három családot látogatunk meg: egy egyedül élő, idős nénit és két családot. Látszik, hogy az élelmiszer, a társasjáték, a bicikli, a gáztűzhely, a mikrohullámú sütő, a porszívó jó helyre kerülnek. Kati néni azt mondja, amint meglátja a sok-sok csomagot: „Másnak is vigyenek!”

Ropog a kályhában a tűz. Egy mezítlábas kisfiú a cumiját és a cicáját szorongatja. A cica neve Bátor. Nincs villany, nincs gáz, sok helyen csak egy-egy szoba, és rá akár hét ember. Tyúkok kapirgálnak, házőrző kutyusok méregetnek. Sár és arany. Dolgos és rendes emberek élnek itt, akiknek az átlagosnál sokkal több kihívással kell megbirkózniuk a mindennapok folyamán. Mert van, ahol állandó kérdés, hogy hova, mivel menjen el beszerezni az aznapi betevőt, s miből… Ebben segítenek a szeretetszolgálat, a tanyagondnokság munkatársai. Amiben tudnak, ahogy erejükből telik. Erre mindig nagy szükség van, a krízisidőszak folyamán pedig még inkább – a tél beálltával a délutáni sötétség hamar jön. Mert aki hallja, adja át, aki tud, segítsen, „akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék!” (Lk 3, 11) Mert csak így lehet híd, ne csak az árok.

Fotó és szöveg: Szirák Sára

Hogy hol segíthet? Hol kérhet segítséget?
Minden információ megtalálható a jobbadni.hu-n.

A debreceni iroda elérhetősége:
Debrecen, 4029 Leány utca 2.
Telefonszám:52/615-357, 52/615-967
iszlai.gergely@jobbadni.hu
Nyitvatartás: Fogadóóra: Hétfő és Csütörtök 9:00-12:00