Rendszerüzenet
2021. július 09.

Beiktatták Koncz Imre szabolcs-beregi esperest

Június 29-én a Vásárosnaményi Református Egyházközség adott helyet annak az ünnepi közgyűlésnek, melynek keretein belül beiktatták Szabolcs-Bereg megye új esperesét, Koncz Imrét. Az igehirdetési, valamint a beiktatási szolgálatot Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke látta el.

Fekete Károly Isten Igéjét a Filippi 3:3-5 alapján hirdette. „Miről ismerni meg a Krisztus tanítványát? Nem szuper teljesítményéről, nem szenzációs attrakciók végzéséről, hanem következetes követéséről, s engedelmes életéről. Az Ige nem utánzást vár el tőlünk, hanem lelkület-azonosságot az Úrral. Nem uniformizálást, hanem felismerhető, karakteres arculatú, sajátos, mással nem összehasonlítható közösségekről és egyénekről van itt szó, akik nem egymásra, hanem legfőképpen Rá hasonlítanak – fogalmazta meg igehirdetésében.

„Az igazi tanítványi élet sorsközösségben van Mesterével. Önzetlen, s mint ilyen semmit sem tesz versengésből. Rivalizálás helyett kooperál, megosztottság helyett közösséget teremt, uniformizálás helyett sokszínűségre törekszik. Semmit nem tesz hiú dicsőségvágyból – megőrzi természetes emberi tartását. Ennek a vidéknek van tartása, őrizzétek hát meg! Krisztusban is arra láthatunk példát, hogy sose saját magának zengett ódákat – tanítványai foglalták Krisztus-himnuszba a nevét. Megmutatta, mire képes az önzetlen, hűséges, cselekvőképes szeretet. Tanuljuk ezt tőle. Az igazi tanítvány különbnek tartja a másikat önmagánál, megőrzi az egymásra figyelés és megbecsülés erényeit. Nem önigazulásra vágyik, nem emeli magát piedesztálra. Nem haszonleső, hanem egymás terhét hordozó. Mi, emberek, közösségre vagyunk teremtve – szükségünk van egymásra. Egyedül ebben a tudatban születhetnek igazi, sajátos, közösségek – ahol van könyörület, van teljes öröm és közös akarat, és ahol megvalósul a szeretet.”

Az igehirdetést követően Kozma Zsolt egyházmegyei főjegyző köszöntötte az egybegyűlteket, majd Fekete Károly beiktatta új tisztségébe Koncz Imre esperest. A beiktatott esperest a tiszántúli egyházmegyék esperesei egy-egy áldásmondással indították útjára. Az Ézsaiás 49:4 alapján megfogalmazott székfoglaló beszédében Koncz Imre a következő gondolatokat emelte ki „Akárcsak a próféta idejében, úgy ma is az elhívás nem egy könnyű dolog, saját életemben is tapasztaltam, hogy szolgálatunk, hivatásunk gyakran lehetetlen kihívás, kemény harc, amiért aligha jár dicséret. De nem szakadhatunk el a Küldőtől, még akkor sem, ha a harc oly gyakran hiábavalónak tűnik – mert a jutalom a Küldőnél van. A mi feladatunk itt, ebben a földi életben – jóra fordítani valamit, és ezt személyes feladatomnak is látom, erre a következő ciklusra. Egy olyan helyzetben, amikor súlytalanná válunk a többségében református vidéken, meg kell találnunk a helyünket a közéletben. A konfirmációra való készülés alkalmával konfirmandusaink megtanulják, hogy mindannyian részt vehetünk Krisztus hármas tisztjében. Szolgálatommal én is részt szeretnék vállalni ebben. Főpapi tisztem, hogy erősségeimet és gyengeségeimet, rátermettségeimet és tehetetlenségeimet mindet Isten kezébe teszem, és onnan kapom és várom feladataimat. Prófétai tisztem, hogy mindaz, amit teszek, Isten megvallására történjék életemben. Királyi tisztem, pedig ellenállni minden kísértésnek – csak így, ezzel a hárommal lesz értelme szolgálatomnak. Egy afrikai közmondás szerint: Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt. Én szeretnék messzire jutni, gyertek velem!  – mondta.

A székfoglaló beszédet követték a köszöntések – elsőként Csegei István leköszönő esperes, majd pedig Rácz Róbert lelkipásztor köszöntötte Esperes urat a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye lekészeinek nevében. Ezt követték Molnár János egyházkerületi főgondnok, Vincze Lajos egyházmegyei gondnok, főtisztelendő Varga Lóránd plébános, Filep Sándor vásárosnaményi polgármester, Tóth Sándor pátrohai polgármester, valamint dr. Seszták Miklós kormánybiztos úr köszöntései.

Az alkalom utáni vacsorának a Hunor Hotel és Étterem adott helyet.

Erbach Viola

Fotók: Barcza János