Pfalzi protestánsok Debrecenben
Debrecenben kezdte kelet-európai látogatását a Pfalzi Protestáns Egyház küldöttsége. A nyolcfős csoportot Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök fogadta május 4-én, szerdán délután.
A küldöttség a Magyarországi Református Egyház diakóniai szolgálatáról és a Magyar Református Egyházon belüli szerepéről érdeklődött. Kiemelt figyelmet kapott egyházunknak a határon túli magyarság, illetőleg a református egyháztestek irányába végzett segítő szolgálata. A küldöttség a Kárpátaljai Református Egyház jelenlegi helyzetéről is érdeklődött és tájékoztatást kapott például az egészségügy és oktatás terén tapasztalt megpróbáltatásairól.
A német csoport azért látogat már több éve a kelet-európai országokba, hogy megismerje a reformátusok munkáját és diakóniai szolgálatait. A delegáció Debrecen után Kárpátaljára utazik tovább azzal a céllal, hogy a református egyházon keresztül a gyülekezeti tagokat segíthessék. A küldöttség a hátrányos helyzetű vidékeken élők életkörülményein szeretne mezőgazdasági programokkal, külföldi tanulmányutak és gyakorlatok szervezésével javítani.
IE / ttre.hu