Rendszerüzenet
2021. április 08.

Szükségből lehetőség

Adománykártya program elnevezéssel új családtámogatási akciót indított a Magyar Református Szeretetszolgálat. Nagycsaládosok, gyermeküket egyedül nevelő vagy gyermeküket otthon ápoló szülők, valamint rászoruló idősek számára nyújthat segítséget a rendszeres támogatás, melyet a mindennapi szükségleteik fedezésére használhatnak fel. A programot bárki támogathatja a csalad.jobbadni.hu oldalon keresztül vagy a 1358-as adományvonal felhívásával.

A koronavírus világjárvány gazdasági következményei sokakat hoztak nehéz helyzetbe. A Magyar Református Szeretetszolgálat fontosnak tartja, hogy a megváltozott körülménykehez igazodóan, innovatív megoldásokkal nyújtson segítséget a családokra nehezedő terhek viselésében.

Az Adománykártya program lényege, hogy a nehéz körülmények között élő családok úgynevezett prepaid kártyát kapnak, melyen a támogatók hozzájárulásának megfelelő keretösszeg áll rendelkezésükre. A támogatás az egyéni szükségletek mentén hasznosítható, így például élelmiszerek, higiénés termékek és gyógyszerek vásárolhatóak vele, valamint az előre fizetős közüzemi mérőóra feltöltésére is alkalmas. A program újdonsága a támogatók szempontjából, hogy a rászorulók saját történetét, anyagi problémáinak forrását is megismerhetik, és ez alapján dönthetik el, hogy melyik családot szeretnék segíteni.

Az Adománykártya Programhoz bárki csatlakozhat támogatóként. A programban első körben 14 nehéz anyagi helyzetben lévő nagycsalád, gyermekét egyedül nevelő vagy otthon ápoló szülő, valamint rászoruló idős történetét ismerhetjük meg. Az oldalra havonta újabb családok történetei kerülnek fel. A csalad.jobbadni.hu oldalon keresztül egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatást nyújthatunk számukra. A segélyakcióhoz április hónapban a 1358-as adományvonal felhívásával is hozzájárulhatunk.

„Évente több ezer segélykérő levél érkezik hozzánk, és megfigyelhető, hogy a koronavírus járvány hatására szűkült a nehéz anyagi helyzetben lévő családok lehetősége az alapvető szükségleteik biztosítása terén.” – hívja fel a figyelmet Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat szakmai igazgatója.

„Adománykártya programunk pilot verzióját a koronavírus második hullámának idején indítottuk el, akkor három hónapos időtartamra. 120 család számára valós segítséget jelentett a havi tízezer forintos keret a mindennapi szükségleteik egy részének fedezésében. Bízunk benne, hogy az adományozók segítségével gyors és hatékony segítséget tudunk nyújtani azoknak a nehéz helyzetbe került családoknak, akik számára az alapvető szükségleteik biztosítása került veszélybe.” – tette hozzá a szociális szakember. 

A programban szereplő családokkal a Szeretetszolgálat karitatív tevékenysége során került kapcsolatba. A családok a program keretében az adományozók pénzbeli támogatása mellett a Szeretetszolgálat mentorainak szakmai segítségére is számíthatnak szociális életvezetési és pénzügyi kérdésekben. A mentor a családdal közösen határozza meg a támogatással elérni kívánt célt. A támogatás teljes összegét - a céltól függően - havonta részletekben vagy egy összegben a program keretében biztosított prepaid típusú kártyához tartozó számlaszámra utalja át a Szeretetszolgálat. A mentorok szerepe különösen fontos a projektben, hiszen a cél az, hogy a programban résztvevő családok a későbbiekben képesek legyenek az önfenntartásra.