Rendszerüzenet
2021. február 10.

BORUM 2021

Március első hétvégéjén sajnos mellőznünk kell a személyes találkozást – a borversenyt azonban megtartjuk! Tavaly rendkívüli örömünkre szolgált, hogy a nagy lezárások előtt az erdőbényei BORUM lehetett az utolsó rendezvény, melyet még biztonságosan és jó hangulatban tudtunk megtartani. Az elmúlt év azonban számtalan kihívással szembesített minket: elmaradtak a személyes találkozások, sok helyen „elfogytak” a vásárlók. Az élet azonban - Isten kegyelméből - sem a szőlőben, sem a pincében nem állt meg. Jobbnál jobb borok születtek, melyeket idén is szeretnénk megmutatni a zsűrinek.

A zsűri a már megszokott magas színvonalat képviseli: a továbbiakban is Kovács Pál, a borászok barátja fogja vezetni a bíráló csapatot. Büszkén jelentjük be, hogy idén először Mészáros Gabriella borakadémikus is segít majd megítélni a borokat. A Borversenyt Budapesten, a Zsinati Hivatal épületében tartjuk meg, melyen a magyarországi szabályok értelmében nem lehet személyesen jelen lenni. A borokat postán is el lehet juttatni hozzánk, de szervezzük azt is, hogy tájegységenként egy-egy helyen személyesen is le lehessen őket adni, ahonnan mi hozzuk majd fel őket a versenyre. Erről hamarosan bővebb információkkal is szolgálunk majd!

Postai cím: Református Közéleti és Kulturális Alapítvány, 1146, Budapest, Abonyi utca 21.

Postán beküldött borok beérkezési határideje: 2021. március 2.

Jelentkezési felület: https://jelentkezes.reformatus.hu/conferences/113

A BORUM, a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma 2013-ban indult útjára. Mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendeztük meg: először Sárospatakra, majd Mórra, Bihardiószegre, Hajós/Császártöltésre, Lévára és környékére, Bácskossuthfalvára, Cserépfaluba, valamint a Tokaj-hegyaljai Erdőbényére vártuk a borászokat és érdeklődőket. A programra ellátogatók szakmai előadások segítségével ismerkedhetnek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel. A BORUM programjainak kiemelt eleme az általunk szervezett borverseny, mely egyszerre lehetőség és kihívás is. Ide mindenki a legjobb borokkal készül, hiszen a szakmai zsűri döntése alapján a nyertes italok méltán viselhetik majd egy évig a “Magyarországi Református Egyház bora” és a "Református Közéleti és Kulturális Alapítvány bora" kitüntető címet.

A Református Gasztrokulturális Programok kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszertermelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertetve őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. A Református Gasztrokulturális Programokhoz jelenleg három nagyobb esemény tartozik, melyet évről-évről megrendezünk: a tavaszi BORUM és az őszi Református Ízek Találkozója mellett még a termésért hálát adó istentiszteletre is várjuk a résztvevőket.