Rendszerüzenet
2020. december 11.

30 év Nagytemplomi szolgálat után nyugdíjba vonul Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor

A Tiszántúli Református Egyházkerület javaslatát figyelembe véve 2020. december 13-án, advent harmadik vasárnapján tartanak először újra nyilvános istentiszteleteket a Debreceni Református Nagytemplomban. Ez az alkalom azonban nemcsak a viszontlátás, hanem egyben az elköszönés alkalma is lesz. A 10 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten köszönti a gyülekezet nyugdíjba vonulása alkalmából Vad Zsigmond esperes-lelkipásztort, aki 30 éve szolgál Debrecen legnagyobb gyülekezetében.

Vad Zsigmond 1990 augusztusa óta a Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, azt megelőzően Balmazújvárosban végzett szolgálatot. A vezető lelkészi szerep mellett 12 éven keresztül a Debreceni Református Egyházmegye esperesi tisztségét is betöltötte. „Hálaadás van a szívemben, amikor visszaemlékezek ezekre az esztendőkre, és megköszönöm Istennek, hogy adott testi-lelki erőt a vállalt szolgálataim elvégzéséhez. Őszintén mondhatom: Egyedül Istené a dicsőség!” – fogalmazott nemrégiben egy interjúban Vad Zsigmond. Az ünnepi alkalmon a személyes köszöntések mellett rövid videóüzenetekben is köszönti a gyülekezet nyugdíjba vonuló lelkipásztorát.

Időpont: 2020. december 13. (vasárnap), 10 óra

Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom

Igehirdető:  Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor

Köszöntőt mond: Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

                            Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere

                            Ember Sándor, a Nagytemplomi Református Egyházközség főgondnoka